Nagyvilág 1966-2

(^872) MURRAY SCHISGAL

PAUL Mi történt?

SYLVIA Elkezdett nekem rikácsolni, amiért öt percet késtem; hát, ehhez már pofa

kell, higgye el nekem.

PAUL (nevetve) Szóval, ezek szerint maga is elkésett ma reggel?

SYLVIA Ez egyáltalán nem nevetséges, Paul. Ha majd maga is annyi időt és ener­

giát áldozott erre a cégre, mint én, és odaadta a képességei legjavát, akkor talán

maga is másképp fog beszélni. Hol a kesztyűm?

PAUL (föláll, odaadja neki) Tessék, itt van. Idehallgasson, Sylvia; maga most ideges.

Nem gondolná meg a dolgot?

SYLVIA Nincs ezen mit gondolkodni. Ha meg találná kérdezni, hová lettem, mondja

csak meg neki a nevemben, hogy nem óhajtok olyan cégnél dolgozni, ahol ilyen

embertelenül bánnak az alkalmazottakkal. (Küszködik a kabátjával; Paul rá­

segíti.)

PAUL Pedig most nem könnyű állást találni, nekem elhiheti.

SYLVIA Ekkora gyakorlattal? Maga viccel. Hány, de hány ajánlatot kaptam, de

visszautasítottam mindet, mert hűséges voltam ehhez a... ehhez a kandisznóhoz

odabent. Ez a jutalmam.

PAUL Én nem szerezném meg neki ezt az örömet; nem én.

SYLVIA Micsoda örömet?

PAUL Hát, világos, azt akarta, hogy menjen el, nem? Nagyon jól tudja, hogy maga

milyen érzékeny teremtés. És ha csakugyan el is megy, azt teszi, amit ő szeretne.

SYLVIA Azt hiszi, szántszándékkal...

PAUL Mi másért rikácsolt volna magával?

SYLVIA (rövid szünet; leveti a kabátját, a fogasra akasztja) Inkább megdöglök, de

ezt az örömet nem szerzem meg neki. Ha tényleg ezt akarta, akkor van még egy

dobása. A saját akaratomból fogok elmenni, nem az övéből.

PAUL Látja, ez már okos beszéd.

SYLVIA Higgye el, lesz még idő, amikor ő jön hozzám,; hogy „Miss Payton, nem se­

gítene, kérem, hogy idejére elintézzük ezt a dolgot?” De akkor rajtam lesz a sor.

Egyszerűen belekacagok a buta pofájába, és szépen elmegyek innen.

PAUL Nahát, azt látni szeretném. Nős az ipse?

SYLVIA Ugyan, ki menne hozzá? Ronda, mint a bűn, ez az igazság.

Gépelnek, nevetgélnek a gépelés zajában, majd Hirtelen abbahagyják.

SYLVIA Dolgozott itt egyszer egy lány; hát, az állati volt. Karikatúrákat rajzolt a

főnökről, és elküldte neki postán. Névtelenül persze. Sajnálhatja, hogy nem látta;

majd megszakadtunk a röhögéstől.

Gépelnek, nevetnek, abbahagyják.

PAUL Az utolsó helyemen, ahol dolgoztam, egy nő volt a főnököm, bizonyos Mrs. Ja-

meson. Az olyan vaksi volt a szemüvege nélkül, akár egy denevér. Tudja, mit

csináltunk? Amikor csak lehetett, eldugtuk a szemüvegét valahová az irodában.

És akkor két vagy három napig, amíg meg nem találta, nem csináltunk az égvilá­

gon semmit. Csak lógtunk egész nap és dumáltunk.

SYLVIA Én érettségi után egy biztosítási céghez kerültem. Az ottani főnököm, Mr.

Williamsnek hívták, az olyan nyúlkálós alak volt, érti, mire gondolok.

PAUL Értem.

SYLVIA Hát, egy szép napon éppen magyarázza nekem, hogy kell egy kötvényt ki­

tölteni, és közben, csak úgy véletlenül és nagyon könnyedén, a vállamra teszi a

a kezét. Én megfordultam, fölnéztem rá, és egyenest a szeme közé köptem.

PAUL Mire egyből kirúgták, mi?

SYLVIA Attól a naptól fogva nagyon jól kijöttünk egymással.

Gépelnek; hirtelen abbahagyják; egymás felé fordulnak.