Nagyvilág 1966-2

A GÉPÍRÓK^877

az olaszok verhetetlenek. Van egy hely a West Side-on, ahová járni szoktunk;

hát, azt a parmezános borjúsültet meg csirke cacciatorét, amit ott adnak, érdemes

megkóstolni. Aztán van egy spagettijük, olyan mártással, hogy...

SYLVIA (a kartotékszekrényhez megy) Azt hiszem, én most fogok enni.

PAUL (föláll, dühös) Ügy tudom, megállapodtunk valamiben, nem?

SYLVIA Ugyan, ne legyen már gyerek. Ha én most akarok enni, akkor most fogok

enni, és kész.

PAUL Maguk nők mind egyformák. Nincsen gerincük. Nincsen önfegyelmük. Egyen,

ha akar, én nem tartom vissza. De maradok a megállapodásnál.

SYLVIA Egyébként nem mondtam, hogy eszem is, Mr. Cunningham. Csupán ezt mond­

tam, hogy azt hiszem, enni fogok; legyen szíves, figyeljen, mielőtt kinyitja a szá­

ját. (Üres levelezőlap-köteget mutat föl neki, melyet a kartotékszekrényböl vett

ki.) És ha éppen tudni akarja, valószínűleg tovább kibírnám, mint maga; való­

színűleg kibírnám ebéd nélkül is, amit nem mindenki mondhat el magáról.

PAUL (írógépnél) Igazán?

SYLVIA (írógépnél) Igenis, ez így van.

PAUL Majd meglátjuk, Csoportvezető Kisasszony.

SYLVIA Maga féltékeny. Látom magán, ne is tagadja. Azért, mert én állóik...

PAUL (karmozdulattal) Ennek az egész osztálynak az élén. Nahát, ezt el nem felej­

tem, amíg élek. (Utánozza Sylvia hangját:) „Higgye el, Mr. Cunningham, én nem

kértem, hogy belőlem csoportvezetőt csináljon. Én nem szeretek embereket diri­

gálni; ilyen a természetem” ... (Az írógépre dől nevettében.)

SYLVIA Csak folytassa, és akkor nem sokáig fog itt dolgozni, azt garantálom, Mr.

Cunningham.

PAUL Mondja meg neki! Menjen be, és mondja meg neki! Nagy szívességet tenne

nekem!

SYLVIA Micsoda? Azt akarja mondani, hogy olyan ember, mint maga, a jogi gyakor­

latával, a maga terveivel és ambícióival, éntőlem vár szívességet?

PAUL Miss Payton, irtózom magától!

SYLVIA Ez, Mr. Cunningham, gyenge kifejezés ahhoz, amit én érzek maga iránt. Há­

nyok magától!

PAUL Miért nem lép ki akkor?

SYLVIA Maga miért nem lép ki?

PAUL Nem szerzem meg magának ezt az örömet.

SYLVIA Én se magának!

Mindketten gépelnek, zajosan, sebesen.

PAUL (rácsap a billentyűkre) Mi az istent csinálok én? Nem ezt akartam. Nem, a

rosseb egye meg!

SYLVIA (nem néz rá) Szerintem nem is tudja, mit akar.

PAUL (majdnem fenyegetően) Tudom én, nyugodt lehet. Mit gondol, mi az, amit

igazán tenni akarok? Most rögtön, itt helyben, az irodában? (Föláll, Sylvia széke

mögé megy) Letépni a ruhát a maga hátáról, minden egyes darabot, és most rög­

tön. Belemarkolni a húsába, és érezni, ahogy a teste ropog és izzad az enyém

alatt. Ért engem, Miss Payton?

SYLVIA (föláll; halkan) Paul.

PAUL Ez gyötör engem, mióta csak először megláttam. Kívánom magát, Miss Payton.

Most! Most! Ebben a percben! Itt, a padlón, azt akarom, hogy kilihegje a tüdejét,

és a lába kalimpáljon a levegőben. Folyton erre gondoltam én ennél a hülye író­

gépnél; folyton ez járt az eszemben. (Szünet.) Hát, most tudja.

SYLVIA És mit gondol, nekem mi járt az eszemben? Fáj a testem, annyira kívánom

magát, Paul. (Megfordul, Paul írógépére mutat.) Hányszor hunytam le a szemem,

mert azt reméltem, hogy tesz valamit, ahelyett, hogy csak ül ott, akár egy kőszo­

bor! (Paul karjába hanyatlik; Paul hátulról átkarolja a derekát.)

PAUL Sylvia.