Nagyvilág 1966-2

(BlackTrush) #1

878 MURRAY SCHISGAL


SYLVIA Szólnom kell majd az anyámnak, Paul. És maga is szóljon a feleségének.


Ó, ígérem, nagyon jó leszek a gyerekekhez.


PAUL (döbbenten) Szólni a feleségemnek?


SYLVIA Hát összeházasodunk, nem?


PAUL Nézze, Sylvia ...


SYLVIA (szembefordul vele) Hát összeházasodunk, nem?


PAUL Ó, vigye el az ördög! Én eszem. (Elmegy az ebédcsomagjáért, kabátját a karjára


dobja.)


SYLVIA (írógépnél) Az én hibám, tudom; ne is mondja.


PAUL Senki hibája. Egyszerűen csak ... ilyen az élet. (Az ajtóból:) Hozhatok magá­


nak valamit?


SYLVIA Én nem eszem.


PAUL Ahogy kívánja.


Paul kimegy. Sylvia a kartotékszekrényhez szalad, kiveszi az ebédcsomagját, fa­


lánkul eszi a szendvicsét. Hirtelen klvágódlk az ajtó. Sylvia gyorsan elfordul, s


kebléhez szorítva rejtegeti a szendvicset.


PAUL Biztos, hogy nincs szüksége semmire?


SYLVIA (teleszájjal) Biztos.


PAUL Rendben van. (Kimegy.)


SYLVIA (a telefonhoz lép, lassan, letarglkusan tárcsáz) Mami? Sylvia. Semmi baj. Ép­


pen ebédelek. Csoda finom a szendvics. Megjött az asztal? És milyen? Biztos?


Mert néha megsérül szállítás közben. Gondosan megnézted? Hát jó, remélem.


Igen. Nem telefonált senki? Nem, nem várok hívást; csak éppen kérdeztem. (Szü­


net.) Charlotte mit mondott? Na, ez jellemző rá. Legalább hetenként egyszer el­


jöhetne megnézni, hogy vagy. Jó, jó, legyen úgy, ahogy te akarod. Most nincs


energiám vitatkozni veled. Hogy vannak a gyerekek? Az jó. (Szünet.) Nyolcvanöt


pont még nem jelenti azt, hogy zseni a gyerek; nem, nem, a legjobb akarattal se.


Én nem azt mondom, hogy ostobák a gyerekei; egyáltalán nem ezt mondtam, de


ki nem állhatom, amikor egekig magasztalod őket. Mégegyszer mondom, nyolcvan­


öt pont az még nem zseni-színvonal, és ha nem hiszed el, kérdezz meg bárhol egy


pedagógust. Ugyan, jó, jó; hagyjuk ezt abba. Hát majd találkozunk. Persze, hogy


hazamegyek. Mit képzelsz, hová mennék? Jó. Szerbusz.


Szendvicse maradékát a szemétkosárba hajítja, majd kelletlenül leül az írógéphez.


Miközben gépel, s az írógép kocsiját balra rántja — jobb híján — énekli a szö­


veget, amelyet gépel, azzal a vidám, ritmikus hanghordozással, mint a kislányok,


amikor labdát pattogtatva a járdán gyerekrigmusokat kántálnak.


SYLVIA (gépelés közben) Mrs. Anna Robinson, 4 East 32-ik utca, New York város és


állam. (Elveszi a lapot; újat rak be; szomorú hangon:) Hogy van ma, Mrs. Anna


Robinson? Olyan kellemes volt elbeszélgetni önnel. És ki jön itt? Ö, hát persze


(gépel) Mr. Arnold Robinson, 1032 Lexington Avenue, New York város és állam.


(Elveszi a lapot, újat rak be.) Olyan jó volt beszélgetni önnel, Mr. Robinson. Ké­


rem, adja át üdvözletemet kedves családjának. Nahát, milyen meglepetés, mert


hiszen ez (gépel) Mrs. Beatrice Robinson, aki a Park Avenue-n lakik, New York


városában, New York államban. (Kiveszi a lapot, újat rak be.) Máris mennie kell,


Mrs. Robinson?


Cukrot vesz egy zacskóból, tovább gépel. Belép Paul. Most negyvenes éveiben jár.


Papírpohárban feketét hoz.


PAUL (a cukorra célozva) Már megint a régi bűn, Sylvia? Mi lesz az alakjával?


SYLVIA Sose aggódjék maga az én alakomért; törődjék a sajátjával.


PAUL (behúzza a hasát) Van benne valami. Tessék, hoztam magának egy kis kávét.

Free download pdf