Nagyvilág 1966-2

a gépírók^879

SYLVIA Kösz. (Az újságot nézi.) Mi van odakint?

PAUL Kissé hűvös, de van ereje a napnak; egészen kellemes. Elsétáltam a parkig.

Hogy mennyien üldögélnek és napoznak ott a padokon, az elképesztő. Szeretném

tudni, hogy engedhetik meg maguknak.

SYLVIA Lehet, hogy a fele segélyből él.

PAUL Mi dolgozunk, ők meg napoznak.

SYLVIA Csak látná, micsoda kocsin jár némelyik.

PAUL Ne is mondja. Tudom.

SYLVIA Olvastam az újságban, hogy kétezerben már csak három óra lesz a napi

munkaidő, és háromnapos lesz a munkahét.

PAUL Énrajtam az már nem segít.

SYLVIA (írógépnél; kinyitja az újságot) Megpróbálhatnánk bekerülni valamelyik szak­

szervezetbe.

PAUL Tud olyat, amelyik nem korrupt?

SYLVIA Jaj, csak már vége volna ennek a napnak.

PAUL De jó lesz ledobni ezt a cipőt.

SYLVIA Megmosom a hajam, aztán vasalok egy kicsit.

PAUL Ma nincs randevúja?

SYLVIA Ugyan, ne vicceljen.

PAUL (írógépnél) Tudja, sokat gondolkodtam mostanában, Syl. Gyerekkorom óta min­

dig független akartam lenni, élni a magam életét, lehetőleg felelősség nélkül, csa­

lád nélkül. Pedig itt belül, azt hiszem, mindig féltem ettől. De, tudja, amit csak

tettem életemben, az mind csak eltávolított attól, ami gyerekkoromban szerettem

volna lenni. Amint lehetett, megnősültem; rögtön utána gyerekeim lettek; olyan

nehéz helyzetbe hoztam magam, hogy végül nem bírtam elvégezni a jogot. Nem

sikerült olyan életet teremteni magamnak, amilyet akartam. Mostanában azt kér­

dezgettem magamtól, hogy tulajdonképpen igazában mit is akartam én? És tud­

ja-e, mi a válasz erre, Syl? Nem is lehet más. Azt, ami van. Ami vagyok. Talán

nem is akartam én semmi mást, csak sajnálni magamat.

SYLVIA Van egyáltalán valaki, aki tudja, hogy mit akar?

PAUL Maga?

SYLVIA Már én se. Azt hittem, tudom, éppen úgy, mint maga. De ha tényleg azt

akartam, akkor miért vagyok ma ott, ahol vagyok?

PAUL Nem sok értelme van, mi?

SYLVIA Megesküdtem, hogy a legelső alkalommal otthagyom az anyámat és a nő­

véremet; nem lesz hozzájuk többé semmi közöm, és ez majd boldoggá fog tenni.

De tessék, itt vagyok, ma is az anyámmal élek, és minden nap megkérdezem,

hogy van a nővérem, mit csinál, hogy van a férje, a gyerekek ... És nem is bá­

nom. Ennyire se bánom.

PAUL Sok minden van, amit már én se bánok... Ezt nagyon jó megbeszélni, Syl.

Fontos dolog.

SYLVIA Én mindig azt mondtam, nincs fontosabb, mint hogy önmagát megismerje

az ember. Amikor észreveszi az ember, hogy nagyon sokan leélik az egész éle­

tüket, anélkül, hogy ismernék önmagukat, anélkül, hogy igazán megértenék ön­

magukat, hát... az egyenesen nevetséges.

PAUL (föláll) Tökéletesen igaza van.

SYLVIA (föláll) De nézzük csak meg, mi van emögött. Vegyük csak szemügyre egy

pillanatra.

PAUL Jó, nézzük csak. Miért?

SYLVIA Miért?

PAUL Miért mondja azt, hogy boldoggá tenné magát, ha elhagyná a családját? Ha

ennyi lenne az egész, már évekkel ezelőtt elhagyhatta volna. Nem, kell lenni va­

laminek, amit eltitkol.

SYLVIA Maga nem mondja ki az igazat. Mert ha nem akart volna mást, csak sajnálni

önmagát, akkor egyszerűen leülhetne egy sarokba, és sajnálhatná önmagát; eny-

nyi az egész, roppant egyszerű. De nem; nem erről van itt szó.