Nagyvilág 1966-2

(^880) MURRAY SCHISGAL

PAUL Hanem miről?

SYLVIA Mi az, amit titkol?

Míg az egyik, ujját fölemelve beszél, a másik föl-alá járkál, s bólogat, de nem

figyel oda; mindegyikük a maga külön gondolatmenetét követi.

PAUL Marad a tény, hogy magát igenis érdekli, mi történik a családjával, nagyonis

érdekli, fenemód érdekli; ezért telefonál haza mindennap, ezért érdeklődik min­

dig a nővére után. Együtt akarja tartani őket; magának nagyobb szüksége van

rájuk, mint nekik magára, mert éretlen maradt érzelmileg, és ezért nem tudja

elfelejteni a múltat, és képtelen megteremteni a saját, külön életét.

SYLVIA Maga szántszándékkal hozza magát olyan helyzetekbe, amelyekben el kell

buknia. Miért nem hallottam én magától soha, hogy szereti a feleségét? Mi volt

amögött, hogy olyan korán nősült? Miért nem tudott várni, amíg befejezi a tanul­

mányait, amikor is több lehetősége lett volna az elóbbrejutásra?

PAUL Egyszerűen azért, mert várt tőlük valamit. A papa gyűrűjének nem volt itt

semmi szerepe; azt maga csak ködösítésre használja.

SYLVIA Most már közeledünk az igazsághoz. Maga kényszert érzett, hogy gyorsan

megnősüljön, gyerekei legyenek, és elviselhetetlen terhek nyomják a vállát, meg

akart kapni mindent, amitől félt; és el kellett buknia, mert nem arról volt szó,

hogy sajnálni akarta önmagát, hanem azt akarta maga, hogy mások sajnálják.

PAUL Ez az! Csakis ők adhatták meg magának, amit akart; senki mástól, még egy

férjtől se kaphatta volna meg azt; ezért is nem ment férjhez. No, most már közel

járunk hozzá ...

SYLVIA Hogy szánakozzanak magán, és dédelgessék, mint valami gyereket; ezt össze­

tévesztette a szeretettel, mert igazában erre vágyott maga, ezt akarta tőlük, azt

a szeretetet, amit nem kapott meg a szüleitől! (Most hirtelen szemben állnak egy­

mással.)

PAUL Ez az! Szeretetre vágyott!

SYLVIA Szeretetet akart, hát persze!

PAUL Érti most már, Syl?

SYLVIA Hiszen olyan világos.

PAUL Amikor az ember már tud valamit magáról, akkor elkezdhet gondolkodni, ho­

gyan segíthetne magán. (Mindketten visszamennek az írógépükhöz.)

SYLVIA Ritkán volt részem ilyen kellemes beszélgetésben.

PAUL Én is élveztem. (Karórájára pillant.) És szépen múlik a délután.

SYLVIA Hála Istennek. (Mindketten gépelnek:.)

PAUL Tudja, ha meggondolom. Én azért sokkal jobb helyzetben vagyok, mint maga.

SYLVIA Hogyhogy?

PAUL Hát, először is, saját lakásomban élek; aztán megházasodtam, gyerekeim van­

nak. Azt lehet mondani, hogy az életemnek egy eléggé fontos része mégiscsak si­

került.

SYLVIA Ugyan, ez butaság. Azt képzeli, valami különleges képesség kell ahhoz, hogy

megházasodjék az ember, és gyerekei legyenek?

PAUL Én csak azt mondom, hogy vannak emberek, akik rettentő boldogok lenné­

nek, ha megházasodhattak volna.

SYLVIA Netalán énrám céloz, Mr. Cunningham?

PAUL Nem mondtam neveket, igaz? De ha inge, vegye magára, Miss Payton!

SYLVIA (komoran) Ugyan, ne nevettesse ki magát. Ha választanom kéne — és bizto­

síthatom, hogy szó sincs róla —, sokkal inkább maradnék egyedül, mint hogy

kénytelen legyek tovább élni egy rossz házasságban.

PAUL Rossz házasságban? Hát ezt honnan szedi? Hallott valaha tőlem ilyesmit?

SYLVIA Azért én se a falvédőről léptem le, Mr. Cunningham. Mind a ketten nagyon

jól tudjuk, ha csak magán múlna, már rég otthagyta volna a feleségét.

PAUL Ügy gondolja?

SYLVIA Pontosan így gondolom.