Nagyvilág 1966-2

(^882) MURRAY SCHISGAL

gyök én a titkárnője, nem is voltam soha. (A főnöki ajtó felé ordít.) Hallja, maga

vén disznó! Nem vagyok a titkárnője, nem is voltam soha!

SYLVIA (föláll, aggodalommal) Kérem, nyugodjék meg, Paul; már éppen elég nagy

bajba keverte magát úgyis.

PAUL Bajba? Én? Ha! Röhög a vakbelem! Egy szabad ember áll maga előtt, Miss

Payton; egy szabad és. független ember. Bizony ám. Évek óta nem éreztem ilyen

jól magam.

SYLVIA (követi Pault a fogashoz) De mihez fog kezdeni?

PAUL (kiveszi a whiskys üveget a kabátjából, eldobja a papírját) Először is, élni

fogok; végre az leszek, ami vagyok; újra férfi leszek. Tudja maga, mit jelent az,

férfinak lenni, Miss Payton? Manapság nem is igen találkozhat férfiakkal; mind

attól fél, hogy elveszíti az állását, nem mernek kiadni egy dollárt, megijednek a

tulajdon árnyékuktól is. De ez itt nem ilyen férfi. De nem ám. Én nem nyalom

senkinek a talpát. Mit bámul? Ezt? Régi szokásom. Beszáll egy pohárral? Nem,

mindjárt gondoltam. (Iszik az üvegből.)

SYLVIA Ne, Paul; ez annyira nem illik magához.

PAUL Honnan tudja azt maga, hogy milyen is vagyok én? Honnan tudja azt bárki?

Mindnyájan egyedül élünk, Miss Payton; mindnyájan magányosan élünk egy ke­

gyetlen és sivár világban. (Iszik.)

SYLVIA Milyen igaz.

PAUL Tudja, mit csinálok? Igenis, azt. Francba az egészet. Itthagyok mindent, min­

denkit a faképnél. Tudja, ki ül majd holnap a legelső buszon, amelyik nyugat

felé indul? Én. Csak figyelje meg. (Szájához emeli az üveget.)

SYLVIA (megpróbálja elvenni tőle az üveget) Paul, most már igazán eleget ivott.

PAUL (visszarántja tőle az üveget) Idefigyeljen, ez nem olyan pillanatnyi elmezavar

nálam, és nem is a whisky beszél belőlem. Régesrégen gondolok én már erre.

Nekem büdös ez a város; nincs itt egyéb, csak füst meg zaj meg korrupció. Én

nem tudom, hová visz majd az a busz, de le nem szállók róla, amíg olyan helyet

nem találok, ahol sok friss levegő van, meg sok hely van, mert ez kell nekem, sok

szabad hely, és hegyek, hegyek, ameddig csak ellát a szem. Bizony ám. Amikor

megtaláltam azt a helyet, lelépek a buszról, és ottmaradok.

SYLVIA Én is mindig arról álmodtam, hogy ilyen helyre kellene menni, kislány ko­

rom óta erről álmodtam; valahová messze, el mindentől és mindenkitől, akit is­

merek.

PAUL Ezt komolyan mondja?

SYLVIA Mindent odaadnék érte.

PAUL (leteszi az üveget a gépasztalra) Syl.

SYLVIA Tessék, Paul?

PAUL Idefigyeljen, mi... mi ketten egészen jól kijöttünk egymással, nem?

SYLVIA Remekül kijövünk egymással.

PAUL (mögéje áll) Hányszor gondoltam arra, hogy a karomba veszem magát, és nem

engedem el...

SYLVIA Jaj, bár megtette volna, Paul.

PAUL Még nem késő, ugye?

SYLVIA Nem, nem, még nem késő.

PAUL Csak mi ketten, együtt.

Átkarolja a derekát; Sylvia átfogja a kezét.

SYLVIA Jaj, Paul, én olyan boldog vagyok. Fölhívom a mamámat. Maga meg föl­

hívja a feleségét. Nem szeretnék megbántani senkit. Csináljuk úgy, hogy a le­

hető legkellemesebb legyen mindenkinek.

PAUL (döbbenten) Azt akarja, hogy hívjam föl a feleségemet?

SYLVIA Hát persze, csacsi, hiszen összeházasodunk, nem?

PAUL De maga nem értt...

SYLVIA Hát összeházasodunk, nem?