TÍZ MAI SKANDINÁV KÖLTÖ^889
Itthon vagyok hát újra.
A tej ízében tőzegfüst és szénaillat.
A lábas dolgosán billeg a láng fölött.
Odakint felfoghatatlanul
sok millió tonna tengervíz énekel.Odakint buzgó seregély-rajok űzik egymást.
Térnek nyugovóra a juhok a hegyen,
bundájukban ködpászma s északi fény.
Odakint a parton álldogál a kócsag,
ugyanott és ugyanúgy,
mint Első Pepi fáraó idején is.A víz moszatos pálmaligetében
békahalak s angolnak sétálnak,
és nyugalmasan verdesnek farkukkal
a parti tarisznyarák felé.
És a tengeri nyűlhál — melynek anilinvörös és epezöld
és lila teste olyan, mint egy fagyásos kéz,
mint a gyógyíthatatlan kékesfekete üszők egy lábon,
mint egy fekélyrágta gyomor, egy leprás hát bőre,
és két kanüll áll ki a fejéből —
rászívja magát egy lapos kőre a tengerfenéken,
beletapad szopókáival a Tellus nevű planétába,
és azt játssza, milyen jó virágnak lenni
valahol egek és poklok között,.
És mi van a törpe pikó ivadékaival,
melyek apróbbak a Kinyilatkoztatás legkisebb vesszőinél is?
És mi van a cettel,Isten hatalmas és magányos gyermekével,
ki oly vígaszosan prüszköl a vizek pusztaságán?0, anya, most, hogy megvaccoráztunk,
és kibeszéltük, kinevettük, kicsgdálkgztnk magunkat,
lassanként mindketten hazaérünk:én az ágyba,
ahol szétszórt gondolatokkal úszom át
az álmok időtlen zsilipjén —te meg a sírba,
ahol titkosan suttog a fű,
görönggyel és örökkévalóságycl szavában.