Galaxis útikalauz mindenkinek 2 - A kozmikus szimfónia

(balloattila) #1

különálló göröngyökre és sziklákra esik szét.


A Föld - Nap távolság jóval kisebb, mintsem hogy legérzékenyebb
mûszereinkkel bármiféle, a tér nagy léptékû görbülete által okozott
különbséget mutassunk ki, viszont a Napunk okoz valamekkora közepes
léptékû görbületet, amit - köszönhetõen a Merkúrnak - mérni is tudunk. A
Merkúr a legközelebbi bolygó a Naphoz. Jóval erõsebb gravitációs
mezõben van, mint a Föld, így a tér is érezhetõen jobban görbül a
környezetében, és így lehetőség van annak észlelésére és mérésére is


Kozmikus méretben igazolták dán asztrofizikusok Einstein
relativitáselméletét, amely szerint egy objektum gravitációs tere meggörbíti
körülötte a teret és az időt. Radek Wojtak kutatásvezető, a Koppenhágai
Egyetem Niels Bohr Intézetének munkatársa és csoportja az általános
relativitásnak azt a klasszikus jóslását tesztelte, hogy a fény energiát veszít,
miközben kiszökik egy gravitációs mezőből. Minél erősebb a gravitációs
mező, annál nagyobb a fény energiavesztése. Ennek eredményeként egy
galaxishalmaz közepéből kibocsátott fotonoknak nagyobb energiát kell
veszíteniük, mint a halmaz széléből kilépő fotonoknak, hiszen a
galaxishalmaz közepén a legerősebb a gravitáció. Így a központból induló
fény hullámhosszának is nagyobbnak kell lennie, mint a halmaz széléről
indulónak, ez az úgynevezett vöröseltolódás a fény spektrumán belül.
Wojtak és csoportja egy 8 ezer galaxisból álló halmaz adatait gyűjtötte
össze a Sloan Digital Survey használatával. Azt remélték, hogy a
gravitációs vöröseltolódást megbízhatóbban észlelhetik azáltal, hogy nem
egyedi galaxisok, hanem galaxishalmazok vöröseltolódási tulajdonságait
tanulmányozzák. Számításaikkal a kutatók megállapították, hogy a
halmazokból érkező fény vöröseltolódásának aránya megfelelt annak, amit
az általános relativitás elmélete megjósolt. Eredményüket a brit Nature
tudományos magazinban ismertették.


A táguló tér

Edwin Hubble (1889-1953) felfedezte a galaxisokat (Androméda
galaxist elsőként), és azt, hogy azok távolodnak egymástól. (Igen, előtte a
tudósaink is azt hitték, a Tejút az egyetlen galaxis!) Nem csupán egy
részük, hanem mindegyik mindegyiktől. Ez olyan, minta egy mazsolákkal

Free download pdf