Kezdjük azzal, hogy egyáltalán nem sötét. Igazából nem tudjuk milyen,
hogy néz ki, honnan lett, és miért létezik? Azaz egy sötét folt a számunkra,
ismeretlen, sötét anyag. Mint már említettem láthatatlan, azonban ez nem
teljesen igaz. A sötét anyag hatalmas lencseként, nagyítóként eltorzítja a
mögötte lévő dolgok képét, ez a lencsehatás, vagy effektus.
Hogy is fedeztük fel? Egy Vera Rubin nevű hölgy 1970. március 27-én az
Androméda galaxist kezdte vizsgálni (ez a galaxis van a Tejúthoz a leg
közelebb, kb. kétmillió fényévnyire). Arra volt kíváncsi, hogy annak
csillagai, akárcsak naprendszerünk bolygói, a központtól egyre távolodva
egyre lassabban mozognak, keringenek-e a középpont körül. Azt
tapasztalta, hogy az Androméda szélén lévő csillagok is épp olyan gyorsan
mozogtak, ahogy a galaxis közepén lévők. Ez azonban nem felelt meg az
elméletekből következő várakozásoknak. A következő két hónapban 200
mérést rögzített papíron. Minden más galaxis esetén is hasonló eredményt
kapott. Az összes sebesség „hibás” volt. A fizika ismert törvényeinek
megfelelve ezek a csillagok túl gyorsan mozogtak, jó néhányuk esetén a
gravitáció nem lett volna elég, hogy a pályájukon tartsa őket, ki kellett
volna repülniük a világűrbe. Ez azonban nem történt meg.