Galaxis útikalauz mindenkinek 2 - A kozmikus szimfónia

(balloattila) #1

Síkországnak nem muszáj síknak lennie. A síkbeli pár fenti ábrán
látható kétdimenziós világa például belegörbült a harmadik dimenzióba. Ez
a világ Síkország lakói számára nem tûnik görbének, mert a benne levõ
összes dolog (beleértve saját testüket is) együtt görbült a kétdimenziós
felülettel.


A görbült téridő

A téridő a fizikában egy matematikai modell, ami egy sokaságban
egyesíti a teret és az időt. A téridő általában egy négydimenziós koordináta-
rendszer, három tér- és egy idődimenzióval; a rendszer pontjai egy-egy
eseménynek felelnek meg. A relativitáselmélet előtti fizika a téridő
geometriáját euklideszinek, a tér- és idődimenziókat egymástól és a bennük
elhelyezkedő testektől függetlennek tekintette; a speciális relativitáselmélet
szerint azonban a téridőben az egymáshoz képest mozgó megfigyelők mást-
mást érzékelnek térnek és időnek. Az általános relativitáselmélet szerint
pedig az anyag meggörbíti maga körül a téridőt. És ezzel eljutottunk a trió
harmadik tagjához, az időhöz is. A tér önmagában tehát semmit nem ér.
Nincsenek benne távolságok, méretek, sem idő, míg nem tölti meg az
anyag. Anyag pedig nem tölthette meg, míg nem volt tömeg. A tömeg
megjelenésével megszületett az anyag, vele pedig az idő is. A tömeg
megjelenése előtt tehát gravitáció sem létezett, azaz térgörbület sem.
Vagyis volt olyan állapota az univerzumnak, amikor sima és egyenletes
volt mindenütt, bár nem tarthatott sokáig – talán milliomod másodpercekről
beszélünk. Mármint mai léptékkel mérve, ami eléggé sántító hasonlat, de
jobbat sajnos nem tudok prezentálni a Kedves olvasónak! Tehát a tér-idő-
anyag egy triumvirátus, melyek szorosan összekapcsolódnak, és egymás
nélkül nincs is értelme elképzelnünk egyiket sem!
A világunkra jellemzõ negyedik dimenzióba történõ kidudorodás három
különbözõ méretarányban történik: kis léptékû görbületet eredményez
minden elemi részecske. Közepes léptékû görbület társul a csillagok
gravitációs hatásához, fekete lyukakhoz és galaxisokhoz. A nagy léptékû
görbület a tér mindenre kiterjedõ alakja, amit a térben levõ összes anyag és
energia együttesen eredményez. Hogy tisztán lásd, mit jelent a "különbözõ
lépték", gondold át a következõket: nagy léptékben a Föld alakja gömbbé
görbül, ami az egyenlítõn kicsit kidudorodik. Középsõ, emberi méretekben
a Föld felszínét dombok és völgyek tarkítják. Kis léptékben, a Föld felszíne

Free download pdf