a természeti katasztrófákat. A nagy ázsiai cunamit 2004 decemberében sok
állatfaj előre jelezte. Sri Lankán és Szumátrán az elefántok a magaslatokra
vonultak, még mielőtt a hullámok elérték volna a partot, és a bivalyok is
hasonlóképp viselkedtek. A kutyatulajdonosok arról számoltak be, hogy
reggeli sétájuk közben az állataik nem voltak hajlandóak a part közelébe
menni.
- Ezek szerint ki lehetne építeni egy cunami-jelző rendszert, ami az
állatok jelzéseire épül – vetette fel Ludo. - Én magam javasoltam egy ilyen rendszer felállítását – mondta a
biológus. - Az nem lehet, hogy az állatok nem a rezgések vagy az elektromos
mezők miatt félnek a földrengéstől, hanem valahogy tudati szinten előre
megérzik? – kérdezte Bronnie. - Túlélési stratégia? – vetette közbe Ludo.
Az előadó odafordult hozzájuk. - Még az is lehet. Vannak rá bizonyítékok, hogy az állatok megéreznek
olyan dolgokat, ami az emberek közt már paranormálisnak számítana.
Például amikor a kutyák megérzik, hogy hazajön a gazdájuk. - Erről is van egy könyve, igaz? – szólt közbe Sam.
- Igen, írtam egy könyvet a témában. Nem kétséges, hogy vannak olyan
állatok, akik valahogyan megtudják, mikor indul a gazdájuk haza a
munkából. Rejtett kamerákkal rögzítették, hogy a kutyák átfekszenek az
ajtó vagy az ablak elé, pontosan abban a pillanatban, mikor a gazda kilép az
irodából, függetlenül attól, hogy mikor indult haza az illető. Máskor a
kutyák izgatottak lettek, mikor „megérezték" az érkezését annak, aki
napokkal vagy hetekkel azelőtt ment el otthonról. Egy hajós soha nem
mondta meg a feleségének, mikorra várja, mert gyakran elkésett, de erre
nem is volt szükség, mert a kutya mindig pontosan jelezte az érkezését. - Mindig sejtettem, hogy a kutyák ebből a szempontból különlegesek –
szúrta közbe egy klubtag.
Berzenkedni kezdtem a könyvespolcon, ahol feküdtem, de aztán eszembe
jutott az álmom, és már nem is volt annyira ellenemre az egész
kutyaimádat. - A macskákkal kapcsolatban is születtek hasonló megfigyelések, ami azt
illeti – folytatta a tudós. – Ismerünk egy igazán csodálatos történetet egy
házaspárról, akik több hónapos hajóútra mentek, és megkérték a
szomszédot, hogy addig etesse a macskájukat. Még ők se tudták pontosan,