- Szerinte az állatok érzékelnek olyan dolgokat is, melyek az emberek
számára nem felfoghatóak!
Úgy tűnik, olyan érzékeik is vannak, melyekről a legtöbb ember hallani
sem akar, és nem hajlandó komolyan venni. - Hallottam egy történetet egyszer – mondta Ewing. – Egy disznóról
szólt, aki egy éjjel lehúzta a takarót a gazdáiról. Azok felébredtek, és látták,
hogy lángokban áll a ház, csak addig túl mélyen aludtak, és nem vették
észre. Biztosak volta benne, hogy a disznó megmentette az életüket. - Pont úgy ahogy Szvámi megmentette a jógatermet és az otthonomat! –
mondta Ludo. - Vajon a tűz illatát érezte meg? – tűnődött hangosan egy Jordán nevű
jógi. - A tűz illatát?
- Lehet, hogy meglátta a füstöt! – vélekedett egy másik tanítvány.
- Íme, a titokzatos hatodik érzék! – Carlos hízelgése nem esett rosszul.
Eszembe jutott a semmiből előbukkanó hatalmas patkány, saját
ijedtségem és az akaratlan, kurrogó hang, amit kiadtam magamból, mikor
megláttam. - Tudta, hogyan figyelmeztessen minket! – mondta Merrilee.
Ludo mély hálával nézett rám. - Szvámi, mostantól iskolánk örökös díszvendége leszel!
Később, ahogy a tanítványok hazafelé indultak és a cipőiket keresték az
előtérben, Merrilee észrevette Serena sálját.
- Szerencse, hogy megvan! – mondta, és hüvelyk- és mutatóujja közé
fogta az anyagot. – Általában nem ott szoktad kiteríteni a...
–... a teraszon! – fejezte be Serena. – Csak hamu maradt volna belőle. - Ma este nem hagytad ott?
- Épp ez az! – ráncolta a homlokát Serena. – Meg mertem volna rá
esküdni, hogy kint hagytam, de ezek szerint végig itt volt bent a táskám
mellett. - Nem gondolod... – kezdte Merrilee.
- Á, hát itt vagy! – vágott közbe Sid, és puha ujjbegyeivel megsimogatta
az arcomat, ahogy Serena karjában feküdtem. – Különleges kis jószág
vagy!