És az a piros? – bökött egy görbére, ami meredeken, ívelt felfelé.
Egy óvatos becslés arra, mi fog történni, ha az adatbázisunkban
szereplő összes vendégnek küldünk egy tájékoztatót a csomagokról!
Hihetetlen! – lehelte a lány tágra nyílt szemekkel.
Más tényezőket egyelőre figyelembe se vettem, például hogy mi lenne,
ha nagyobb nyilvánosságot kapna a dolog. Internetes reklámok. Újbóli
megrendelés a portlandi csemegeüzletből. Ilyesmi.
Serena kihúzta magát a kanapén.
De hát ezek a számok...– álmélkodva csóválta a fejét.
Mondtam, hogy jó móka, nem? – ugratta Sam.
Serena rámosolygott.
Hidd el, ez nem játék – váltott újra komolyabb hangra Sam. – Az a
legjobb az egészben, hogy ez az üzlet önmagát gerjeszti. Hányszor tér be
hozzánk egy turista? Kétszer? Háromszor? Vesznek egy-két könyvet,
valami szuvenírt, ennyi. De te létrehoztál valamit, aminek a segítségével a
szó legszorosabb értelmében újra és újra megízlelhetik Indiát!
Kapcsolatban tudnak maradni az élménnyel! – Serena kezdte beleélni
magát a dologba.
Pontosan! – helyeselt Sam ragyogó szemmel. – És még annál is többet
jelenthet nekik. Nézd csak ezeket a számokat!
Igen, látom. Ha tényleg ennyi csomagot kell csinálnunk, akkor sokkal
többre lesz szükségünk, mint egy részmunkaidős unokaöcs és egy-egy
látogatás a fűszerpiacon! Keresnünk kell egy stabil beszerzési forrást!
Ez egy olyan probléma, amivel érdemes foglalkozni! – és sietve
felütötte az utolsó oldalt, melyen a kávézó és a könyvesbolt bevételei
mellett a fűszercsomagok eladásából származó várható bevétel volt
feltüntetve.
Hűha! – sóhajtotta Serena a számokra meredve.
Kis szünet után Sam hozzátette:
Új utak nyíltak meg előtted, Serena!
Hosszú ideig mindketten a számokat tanulmányozták.
Serenán látszott, hogy csakugyan lázba hozták a lehetőségek, de egyszer
csak elkomolyodott az arca.
Mondott neked valamit Franc az elszámolás kapcsán? – kérdezte.
Ez fontosabb kérdés volt, mint elsőre gondolhatnánk. Serena és Sam,
tekintettel arra, amin Francnak az apja halála kapcsán keresztül kellett
