az, amikor a pokol kutyái a nyomomba erednek, a másik pedig a Namgyal
szerzeteseinek imádata). Ilyet azonban még nem tapasztaltam. Hisz ez az
ember egyszerűen nem vesz rólam tudomást!
Lekuporodtam, aztán a levegőbe vetettem magam, és kissé bizonytalan
huppanással Chogyal asztalára érkeztem. Nohát! – gondoltam elégedetten.
- Most próbálj meg semmibe venni, Nagytiszteletű Majompofa!
Megpróbálta. Egy pillanatra mintha hitetlenkedést véltem volna
felfedezni az arcán, ahogy pompás – és a legtöbb ember számára bizony
ellenállhatatlan – bundámban elhelyezkedtem egy ősi kéziraton. De azonnal
visszafordult a képernyőjéhez, mintha a látvány befogadásának
megtagadása automatikusan megszüntetné magát a jelenséget is.
Bezzeg Tenzin (aki mozdulataimat a rá jellemző, diplomatikusan
kifürkészhetetlen arckifejezéssel követte), szóval Tenzin észrevett! Túl jól
ismertem ahhoz, hogy megtévesszen a pókerarc. Ha a szimatom nem csalt,
váratlan akciómat kimondottan szórakoztatónak találta.
Hosszú percek teltek el azzal, hogy a szerzetes rendületlenül semmibe
vett. Úgy csüngött a tekintetével azon a képernyőn, mintha az élete múlt
volna rajta. Láttam, hogy azzal ugyan semmit nem fogok elérni, ha csak
ülök ott, a semmibe meredve. Átcsámpáztam Tenzin asztalára,
gondoskodva róla, hogy jól látható lábnyomokat hagyjak az elegáns,
nyomott mintás levélpapíron, mely egyenesen az Elysée-palotából érkezett,
és bozontos farkamat a csuklója köré csavartam. „No de drága Tenzinem"
üzenték a lábnyomok és a farok „Hiszen mindketten tudjuk, hogy itt valami
nincs rendjén!" Ezután felugrottam az irattartó szekrényre, épp csak
érintőlegesen megmostam a mancsommal a fülek mögötti területet, és
nekikészülődtem a reggeli szundikálásomnak.
Hiába, nem tudtam elaludni. Úgy ültem ott, mint a Szfinx, mancsaimat
elegánsan magam alá húzva, tekintetemmel átfúrva a szobát, és
Majompofán gondolkodtam. Úgy láttam, Tenzin felügyelete alatt dolgozik
valamin. De meddig? Vajon délre eltakarodik? Vagy talán estére?
Váratlanul új gondolat merült fel bennem, ami valóban megriasztott: mi
van, ha ő fogja átvenni Chogyal munkáját? Lehet, hogy teljes munkaidőben
fog dolgozni? Már maga a gondolat is iszonyatos volt! Néztem, ahogy tesz-
vesz, a szikkadt kis buzgó mócsing... Semmiben nem hasonlított a
csupaszív, gömbölyded, kedves Chogyalra. Ha a Nagytiszteletű Majompofa
állandó bútordarabbá lép elő, én többet ugyan nem leszek hajlandó ebben az
irodában egy percet sem eltölteni! Jaj szegény fejemnek, az én hívogató