menedékem Tiltott Hely lesz immár, amit mindenáron kerülnöm kell, hiába
van olyan kényelmesen közel Őszentsége (és macskája) lakosztályához!
Micsoda tragikus fordulat! Most hova menjek, amíg Őszentsége nem jön
haza? Hogy történhetett ez meg pont velem, DLM-mel?
A szerzetes még mindig ott volt, mikor lementem a Himalája
Könyvbisztróba ebédelni, de szerencsére eltűnt, mire visszaértem.
Megálltam az ajtóban, és Tenzint néztem, aki szorgosan ügyködött
valamiféle papírokkal. Ekkor megérkezett Lobsang. Lehajolt, hosszan
simogatta a hátamat, majd belépett az irodába és a falnak dőlt, kezeit
összefűzve a háta mögött.
- Hogy vált be az első jelölted? – kérdezte Tenzintől, és Majompofa hűlt
helyére pillantott. - Kiváló munkaerő. Úgy fog az agya, mint a borotva!
- Aha.
- Így megcsinál mindent! – csettintett az ujjával Tenzin.
Figyelmesen néztem egyikről a másikra, egy szót se akartam
elmulasztani. - A nagy kolostorok apátjai a legjobb véleménnyel voltak róla! – mondta
Lobsang.
Tenzin bólintott - Fontos szempont!
- Kritikusan fontos!
- De? – kérdezte Lobsang lélegzetvételnyi szünet után.
Tenzin kimérten nézett rá. - Nem lenne semmi gond, ha csak az apátokkal kéne kijönnie. De aki
megkapja ezt az állást, annak sok... – rám tévedt a tekintete, és látszott,
hogy habozik, mit is mondjon –... sok mindenkivel meg kell találnia a
hangot.
Lobsang követte a pillantását. Nem volt képes ellenállni a kísértésnek,
odajött hozzám, és a karjába vett. - Van egy kis probléma az interperszonális készségeivel, igaz? –
somolygott. - Nagyon visszafogott – erősítette meg Tenzin. – Nincs nála jobb, ha a
kéziratokról van szó. Ezen a területen nagyon otthon van. De ez a munka az
emberekről szól, ez benne az igaz kihívás. Itt személyes problémákat kell
megoldani. - Kezet kell nyújtani a többieknek, hogy kimászhassanak a gödörből!