- Elég érzékeny! – jegyezte meg Tenzin. – És mindenki nagyon szereti!
A szerzetes visszatért a helyére, én pedig még mindig remegve
körbenéztem az irodában. Még soha nem volt ilyen bánásmódban részem
Jokhangban. Senki nem ragadott meg a nyakamnál fogva, hogy
megvizsgáljon, mint valami múzeumi bemutatópéldányt. Életemben először
éreztem ezen a helyen félelmet. Ez a szörnyeteg nem volt tisztában a saját
erejével! Persze, nem akart bántani, biztosan azért tett fel a szekrény
tetejére, hogy ne kelljen felugranom. De most csak arra tudtam gondolni,
hogy minél előbb ki tudjak szökni az irodából anélkül, hogy még egyszer
hozzám érne.
Aggodalmasan vártam, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat. Tenzin épp
egy javaslaton dolgozott, ami a Vöröskereszttől érkezett, míg vele szemben
a Macskamorzsoló forgószélként végzett egyik feladattal a másik után.
Emaileket írt meg, dokumentumokat olvasott át, jegyzeteket fűzött a
papírokhoz – mindezt elképesztő energiával. Csak úgy csattantak a
becsukott fiókok. Percekig rezgett a telefonkagyló, ahogy lecsapta. Még a
levegő is izzani látszott, és amikor Tenzin elsütött egy viccet, a
szörnyűséges óriás szívből (illetve hasból) jövő nevetése végig
visszhangzott az egész hivatali szárnyon.
Amikor bejelentette, hogy csinál magának egy kávét, és megkérdezte
Tenzint, kér-e egyet ő is, tudtam, hogy eljött az én időm, gyorsan
lesurrantam a szekrény tetejéről, és menekülőre fogtam a dolgot. Ahogy a
szokott időnél valamivel korábban a Himalája Könyvbisztró felé
irányítottam sietős lépteimet, kénytelen voltam beismerni, hogy ennél még
a Nagy tiszteletű Majompofa is jobb választás lett volna. Nem esett jól,
hogy nem vett rólam tudomást, de most már tudtam, hogy ez nem az én
problémám volt, hanem az övé. A vörös leplekbe burkolt óriás ezzel
szemben komoly fizikai veszélyt jelentett. Ha ő lesz Chogyal utódja, az
időm nagy részét kénytelen leszek arra pazarolni, hogy megpróbálom
elkerülni.
Miféle élet lenne az ilyen?
Megtépázott idegekkel léptem be a bisztró megnyugtató környezetébe. A
vendégek jöttek és mentek, a könyvesboltban és a kávézóban, mindig nagy
volt a nyüzsgés, itt mégis mindig biztonságban éreztem magam. Az biztos,
hogy itt még soha nem fogtak nyakon vörös ruhás óriások. Ami azt illeti,
mások se.
blacktrush
(BlackTrush)
#1