- Igen, te egyet se mulasztanál el, de lehet, hogy nekem ki kell hagynom
néhány foglalkozást a héten! - Én mindig ott vagyok.
Furcsa szünet állt be a társalgásban, aztán Serena újra próbálkozott. - Ha esetleg megadnád a számodat...
Sid egy pillanatra még tétovázni tűnt, aztán a kabátja zsebéből elővett
egy fekete bőrtárcát, abból pedig egy névjegyet. - Nincs rajta a neved! – csodálkozott Serena, ahogy átvette. – Csak egy
cím és egy telefonszám! - Mondd, hogy Siddel szeretnél beszélni!
- Tudni fogják, kiről van szó?
Sid elvigyorodott. - Igen, mindenki tudni fogja, kiről van szó.
Serena egész nap nem bírt megnyugodni. Néha, mikor ránéztem, a pult
felett a semmibe meredt – ilyet soha nem csinált azelőtt. A pincéből
felhozott behűtött Sauvignon Blanc-t nem vitte ki az asztalhoz, hanem
szórakozottan besétált vele a konyhába. Szívélyesen elbúcsúzott egy
vendégtől, aki meglepve várta, hogy megkapja a visszajárót. Csak messziről
emlékeztetett arra a főpincérre, aki alig egy napja volt, de nyilvánvalóan
teljesen máshol járt gondolatban.
Sid látogatása legalább annyira megdöbbentette, mint amennyire örült
neki. Hogy nem vette észre? Saját érzelmeit, ha akarta, se tudta volna
eltitkolni, szinte kigyúlt az arca, mikor a férfi hozzáért a kezéhez.
Szokatlanul élesen volt képes látni saját helyzetét most, hogy megértette,
milyen körültekintően átgondolta Sid a szituációt. De Sid elment, és magára
maradva Serena ismét kétségek közt kezdett vergődni. A hír, hogy Franc
hamarosan hazatér, a felfedezés, hogy Sid érdeklődést mutat iránta, a
merész, ugyanakkor ijesztő üzleti távlatok – ez túl sok volt neki. Miért
minden egyszerre zúdul az ember a nyakába?
Hálásan fogyasztottam el az aznapi menüt, az ínycsiklandó sole
meuniére-t, azaz nyelvhalat vajszószban. Röviddel ebéd után hallottam,
mikor Serena előadta Sid néhány javaslatát Samnek.
Hangját kétségek árnyalták.
- Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy Franc tényleg megengedné,
hogy használjam a levelezőlistát – vallotta be fenntartásait a lány. – Nekem