Tizedik fejezet
Tényleg tudták. Nem sokkal később Serena az aznapi számlák
rendezgetése közben elbúcsúzott az utolsó vendégtől is. Sam is a
számlákkal volt elfoglalva a könyvesboltban. Kusali az utolsó simításokat
végezte: minden készen állt arra, hogy a bisztró másnap fogadhassa a
reggelire betérőket. Lecsámpáztam a könyvesbolt lépcsőjén, és épp
készülődtem hazafelé indulni.
Egyszerre zűrzavar támadt odakint, amire valamennyien felkaptuk a
fejünket, és az ajtó felé néztünk. Egy nagy, fehér taxi fékezett a bisztró
előtt, ragyogó reflektoraival pásztázva az utat. Valaki kiszállt a hátsó
ülésről, Marcel és Kyi Kyi pedig tébolyodottan csaholva ugráltak a fekete
farmert és pólót viselő alakra. Nem kellett felénk fordulnia, azonnal tudtuk,
kicsoda.
Lehajolt, majd mindkét karjában egy-egy kutyával ismét felegyenesedett.
Az ugatás azonnal abbamaradt, ehelyett a kutyák vad szimatolásba és
vinnyogásba kezdtek, miközben néha megnyalták Franc arcát, aki
hátravetett fejjel nevetett rajtuk, és látszott, hogy nagyon élvezi a helyzetet.
Mikor végre belépett a kávézóba, először Serenára nézett, majd Samre és
Kusalira, végül rám.
- Delhin keresztül egyenesen ide jöttem. Mondtam a taxisnak, hogy ne
álljon meg a kávézó előtt, de aztán láttam, hogy még égnek a lámpák...
Nem kellett sokat magyarázkodnia, miközben boldogan magához ölelte a
tekergőző kutyákat.
Serena ment oda hozzá először. - Üdvözöllek itthon! – mondta, és csókot nyomott az arcára.
Franc letette a kutyákat. Azok Samhez rohantak, aki épp lefelé jött a
könyvesbolt lépcsőjén, aztán vissza Franchoz, aztán a nyitott ajtón át ki az
utcára, aztán megint vissza. - De jó újra látni téged! – Sam megrázta barátja kezét, aztán
megropogtatta a csontjait.