A háttérben Kusali összetette a tenyerét és mélyen meghajolt. Franc
ugyanígy üdvözölte, és közben végig a szemébe nézett.
- Namaste, Kusali!
- Namaste, uram!
Utána Franc odajött hozzám, és felkapott. - Rinpoche, kis barátom! – mondta, és kaptam tőle egy puszit a
nyakamba. – Úgy örülök, hogy itt vagy! Nélküled olyan más volna minden!
Kényelmesen elhelyezkedtem a karjában.
Sam lenézett a két kutyára, akik még mindig úgy rohangásztak körbe-
körbe, mint akiknek elment az esze. - Ne haragudjatok, hogy nem szóltam, mikor jövök vissza! –
szabadkozott, Samnek és Serenának címezve a szavait. – Ez azért van, mert
szeretném, ha egy darabig még folytatnátok, amit eddig csináltatok. - Gondolod, hogy kibírod a kávézó nélkül? – mosolygott Serena,
ügyesen titkolva, mennyire aggódik. - Majd bejövök néha kávézni vagy ebédelni. De hogy itt legyek egész
nap, és vezessem ezt a kócerájt? – Megrázta a fejét. – Nem sietek sehová!
Ha van valami, amire rájöttem, miközben ez az egész dolog zajlott apával,
az az, hogy a lehető legtöbbet szeretném kihozni abból az időből, amit
McLeod Ganjban tölthetek a nagymesterekkel. Az élet rövid. Nem érdemes
az egészet arra pazarolnom, hogy egy éttermet vezetek.
A három ember és jómagam feszült figyelemmel követtük a szavait. - Ha nem mennél vissza Európába – nézett Franc Serenára –,
megpróbálnálak meggyőzni, hogy maradj itt és vedd át a munkám egy
részét! - Remek ötlet! – Sam széles mosollyal nézett a lányra.
Serena álmélkodva vonta fel a szemöldökét. - Megbíznál a döntéseimben?
- Még szép! – mondta lelkesen Franc. – Mióta ti ketten viszitek az
üzletet, az egekben van a bevételünk! Nekem úgy tűnik, mindenkinek jobb,
ha nem vagyok itt túl sokat!
Fejét oldalra billentve a kutyákra pillantott. - Azért remélem, hogy nem mindenkinek!
Serena és Sam összenéztek. - Én csak... – kezdte Serena, és Sam ugyanennyi sikerrel próbálta meg
folytatni: - Mikor mi...