- Az utolsó elvonulásom előtt a Microsoft Office-t használtam. Email
címe meg mindenkinek van, ugyebár. Ettől eltekintve viszont tényleg nem
tudok túl sokat a számítógépekről.
Tenzin leesett állal bámult rá. Szemlátomást most kezdett ráébredni, hogy
soha nem szabad felületes benyomások alapján lebecsülni a jógikat, elvégre
az elme, amely képes megfejteni a valóság természetének legrejtettebb
titkait, valószínűleg egy Word dokumentummal is képes lesz elbánni...
Ahogy fészkelődni kezdtem a szekrény tetején, Tarchin felnézett a
monitorról. - No, nézd csak! – kiáltotta. – Kishúgom!
Felállt a székéből, odajött hozzám, és nagyon gyengéden megcirógatott. - Ez itt Őszentsége macskája, röviden DLM – mutatott be Tenzin.
- Tudom. Már volt szerencsénk egymáshoz.
- Hogy-hogy kishúgom?
- Áh, csak egy név. Ő az én kis Dharma testvérkém.
De mindketten tudtuk, hogy Serenához fűződő kapcsolatomra utal,
melynek valódi természetét most éppúgy nem értettem, mint amikor először
szóba került. Úgy tűnt, hogy egy olyan közös titok, tudás, sőt, igazság köt
össze minket, melyre idővel bizonyosan fény fog derülni.
Miután Tarchin jógi visszatért az asztalához, Tenzin felnézett rám, és
elmosolyodott. - Úgy látom, jó barátok vagytok.
Tarchin válaszolt helyettem. - A mi barátságunk életeken át kitart.
Azonnal észrevettem a változást, ahogy beléptem a Himalája
Könyvbisztróba: a pult alatti kutyakosárban senki nem feküdt.
Macskaemlékezet óta először a kávézó kutyamentes volt. Lépteimet inkább
a meglepetés fogta vissza, mint bármi más. Bármilyen furcsának is tűnhet,
bevallom, csalódást éreztem. Míg Franc nem volt köztünk, Marcellel és Kyi
Kyivel egészen jól összebarátkoztam. De emlékeztem arra is, milyen kitörő
örömmel fogadták a gazdájukat a kutyák az előző este, mikor
rajtaütésszerűen megjelent a kávézóban, és örültem neki, hogy ilyen
boldognak látom őket. Most biztos otthon vannak Franc társaságában, és ők
a legszerencsésebbek a világon.