David Michie - A dorombolás művészete

(BlackTrush) #1

Az asztal egyik szélén az összes fénykép egy valakit ábrázolt, mégpedig
egy fiatal nőt. Volt, amelyiken Sid is rajta volt, megint mások egy kislányt
is megörökítettek. A kislányról több magányos portré is készült, követni
lehetett, ahogy apránként felnő.
Az ablakfülkék egyike mellett egy nagyméretű festményen aranyozott
kupolájával hivalkodó, palotaszerű épület vonta magára a figyelmet.
Körülötte magas falak álltak és pálmák hajladoztak – olyasféle palota volt,
mint az indiai építészetről szóló, nagy, színes, drága könyvek képein,
amiket a turisták azért vettek Samtől, hogy otthon legyen mit kitenni a
dohányzóasztalra.Serena addig bámulta a festményt, míg a kintről érkező
hangok el nem vonták a figyelmét.
A behajtóra nyíló ablakokból jól láttuk a fehér Mercedest, amely most
leparkolt a bejárati ajtó előtti oszlopos részen. Mellette ott állt a sötét
kabátos, szürke sapkás férfi, akiről eddig azt hittük, hogy a maharadzsa.
Azzal az emberrel beszélt, aki Sidet a telefonhoz szólította. Bár nem
hallottuk a beszélgetést, nyilvánvaló volt, hogy az utóbbi utasításokat ad az
előbbinek.
Serena tűnődve figyelte őket, és közben próbálta értelmezni Sid
titokzatos szavait. „Valaki azt mondta róla, hogy Himachal Pradesh
maharadzsája” ezt mondta Serena Sidnek azon az éjszakán, mikor együtt
mentek hazafelé jóga után. Sid pedig azt válaszolta, hogy „Én is hallottam
ilyesmit". Serena most jött csak rá, hogy a férfi ugyan egyetértett azzal,
hogy keringenek ilyen pletykák, de azt egy szóval sem mondta, hogy ezek
igazak.
Aztán ott volt a maharadzsa váratlan felbukkanása az égő háznál, amikor
tűzoltó palackjaival az utolsó pillanatban megmentette Ludo otthonát és a
jógatermet. Ha valaki odahívta, akkor mindjárt érthető, hogyan tudott pont
időben odaérni.
Csak tegnap történt, hogy Sidből úgy kellett kiimádkozni egy névjegyet,
és amikor végre adott egyet, a cím és a telefonszám rajta volt, a név viszont
nem.
És akkor mire véljük a nyakkendős alkalmazott furcsa reakcióját alig
néhány perccel ezelőtt, mikor Serena Sid után érdeklődött?
Amit Serena a férfi iránt érzett, az épp elég valóságos volt, akárcsak Sid
kedvessége és együttérzése. De miért övezi ilyen sok rejtély?
A lépcső felől léptek hangzottak fel, aztán Sid felénk indult az előtéren
át. Mikor meglátta Serenát a fogadószobában a családi fényképek előtt,

Free download pdf