hirtelen megállt.
- Szóval te vagy a maharadzsa! – mondta a lány, inkább csodálkozva,
mint vádló hangon.
Sid ünnepélyes arccal bólintott. - De akkor miért....
- A saját káromon kellett megtanulnom, miért fontos a diszkréció. El
akartam mondani neked, de álmomban nem gondoltam volna, hogy pont itt
fogunk találkozni. - Ezt sejtettem.
Sid egy székre mutatott. - Hadd magyarázzam meg!
A páros már megint egymással szemben ült, Serena egy széken, Sid a
kanapén, én pedig ismét végigszimatoltam a bútorok lábait, ezúttal
gondosan megvizsgálva a függönyöket és a gyönyörű indiai szőnyegeket is.
Itt is úgy éreztem, hogy minden olyan furcsán ismerős.
Mondhatni családias... - Mikor annyi idős volt, mint most én, a nagyapám hatalmas birtokot
örökölt. Még a birodalmi idők vagyonos maharadzsáihoz képest is
dúsgazdag volt. Kilóban mérte a gyémántot, hektárban az igazgyöngyöt és
tonnában az aranyat.
Az örökséghez több mint tízezer szolga is tartozott, többek között
negyven ágyas is a gyerekeikkel és az ezerfős őrség.
Húsz embert tartottak csak azért, hogy a több mérföldre lévő kútból vizet
hordjanak a rengeteg családtagnak.
Serena csak úgy itta Sid szavait, én pedig felugrottam a kanapéra, a
férfihoz oldalaztam, és próbaképp rátettem a jobb mancsomat a combjára.
Mivel nem ellenkezett, az ölébe másztam, forgolódtam egy kicsit, hogy
garantáltan a legkényelmesebben tudjak elhelyezkedni, aztán
végigheveredtem Sid hajszálcsíkos nadrágján, amit a férfi egy biztató
simogatással nyugtázott. Mintha a múltban számolatlan alkalommal
üldögéltünk volna így együtt... - Őseivel ellentétben a nagyapám sajnos nem volt túl bölcs – folytatódott
a történet –, ezért mindenki kihasználta: a tanácsadói, a szolgái, még az
úgynevezett barátai is. Az évek során valamennyi birtokát és pénzét
elherdálta. Emlékszem, apámmal meglátogattuk, mikor a halálos ágyán
feküdt. Addigra a palotát már teljesen kifosztották, szinte minden értéket
széthordták, de még akkor is rajzottak ott az állítólagos jóakarók. Apám