eltévesztett, és szembefordult Siddel. Nem próbáltak többé elnézni egymás
mellett, a váratlan, intim pillanat lehetővé tette, hogy hosszan,
rezzenéstelenül nézzenek egymás szemébe.
Ludo ezután néhány ülő pózt magyarázott el. Miközben mindenki
összekuporodott a Balásyana (csecsemőpóz) gyakorlása közben, két
biztonsági őr tűnt fel, átvizsgálták a termet, aztán bólintottak Ludo felé, aki
felszólította a társaságot, hogy mindenki üljön fel, majd mosolyogva így
szólt:
- Tisztában vagyok vele, miért van itt a legtöbb látogatónk ma este. Nagy
megtiszteltetés számomra, de még annál is nagyobb öröm, hogy körünkben
üdvözölhetem díszvendégüket, Őszentségét, Tibet 14. dalai lámáját, aki
ünnepélyesen újra felavatja jógaiskolánkat!
Az egybegyűlteknek örömükben és meglepetésükben elakadt a lélegzete.
Ahogy Őszentsége megjelent a bejáratban, a tisztelet jeleként mindenki
talpra akart ugrani, de ő intett, hogy maradjanak csak nyugodtan. - Kérem, üljenek le! – mondta, majd kezeit a szívére tette, és a teremben
lévő összes vendég szemébe nézve meghajolt.
Mikor a dalai láma egy teli teremben sétál, nem megy el csak úgy az
emberek mellett, hanem sokakkal kapcsolatot létesít. Ma este is, miközben
Ludo felé indult, megszorította Ewing vállát és elnevette magát, ahogy
Merrilee szemébe nézett. Mikor Sukie kezeit összetéve meghajolt,
gyengéden kinyúlt és egy pillanatra megszorította a nő kezét. Egy
könnycsepp gördült le Sukie arcán.
Mire Őszentsége odaért az elöl álló Ludohoz, a teremben tiszteletteljes
csend lett. Mindenki érezte azt az energiát, amit a dalai láma állandóan,
bármiféle észrevehető erőfeszítés nélkül sugárzott magából. Olyan energia
volt ez, melynek segítségével önmagát és korlátolt önismeretét meghaladva
bárki ráébredhetett, mennyire határtalan a saját létezése, és birtokába
kerülhetett annak a megnyugtató tudásnak, hogy minden a legnagyobb
rendben van. A dali láma megállt a nyitott ajtónál, és elgyönyörködött a
varázslatos panorámában.
A természet úgy döntött, hogy aznap estére különösen lenyűgöző
naplementével kedveskedik nekünk. A lazúrkék égbolt drámai hátteret
biztosított a folyékony aranyba mártózó, csillogó csúcsoknak. A Himalája
mindig hatalmasnak és megváltoztathatatlannak tűnik, de most szinte
vibrálni látszott, mint egy tünékeny látomás, ami bármely pillanatban
szertefoszlik.