hangulat, és ahogy Őszentsége tudata megérintette a miénket, valamennyien
éreztük, ahogy valami mélységes, szent érzés áraszt el minket.
Ludo átnyújtott egy ollót, és felkérte Őszentségét, hogy vágja át a
szalagot az új terasz bejáratánál. Amint a szalag lehullott, mindenki
örömkiáltásokban és tapsban tört ki. Ludo erre megjegyezte.
- Elmeséltem Őszentségének a tüzet, és hogy mennyivel rosszabb vége
lett volna az egésznek, ha nincs velünk Szvámi!
Sid, aki közvetlenül előttem ült, megszólalt: - Most is itt van velünk!
- Csakugyan?
Ahogy Sid és Serena oldalra mozdultak, hirtelen minden szem rám
szegeződött. A dalai láma szívből jövő szeretettel nézett rám, majd ismét a
lhasa apso bekeretezett fényképére pillantott, aztán Ludóhoz fordult: - Annyira örülök, hogy végül visszatalált hozzád!
Késő este Őszentsége lábánál feküdtem a jakszőr pokrócon, miközben ő
olvasgatott az ágyában. Ahogy felnéztem rá, átfutott a fejemen, mit mondott
Ludonál a falon függő fényképről, és eszembe jutott az álmom is. Tarchin
jógi kishúgnak szólított, mikor meglátott Serena mellett, és eltűnődtem
rajta, milyen otthonosan érzetem magamat Serena és Sid társaságában.
Az elmúlt hét hétben olyan felismerésekre jutottam a boldogsággal
kapcsolatban, melyek megváltoztatták az életemet, de valami mást is
felfedeztem – valamit, ami egyszerre volt mindent átható, szívet melengető
és teljesen váratlan: megértettem, milyen mély a kapcsolatom a hozzám
közel álló emberekkel, olyan kötelék volt köztünk, ami minden
elképzelésemet felülmúlta. Egész életeket töltöttem velük, még ha a
vonatkozó emlékeket nem is tudtam mindig felidézni.
A dalai láma mosolyogva lenézett rám, becsukta a könyvét, gondosan
letette a szemüvegét az éjjeliszekrényre, aztán megsimogatta az arcomat.
- Bizony, kis Hópárducom, nem véletlen, hogy te és én itt vagyunk.
Megteremtettük rá az okokat, hát együtt lehetünk. Részemről ennek
nagyon, nagyon örülök.
Részemről én is gondoltam, és jóváhagyólag doromboltam.
Őszentsége lekapcsolta a lámpát.