- És ez, kedves barátaim, az egyik oka annak, miért nem tudjuk kitalálni
most, hogyan érzünk majd egyes dolgokkal kapcsolatban a jövőben –
különösen arról, hogy mi tesz majd minket boldoggá. Azért, mert mindig
úgy gondoljuk, hogy az életünkben minden más ugyanolyan marad, kivéve
azt az egy dolgot, amire éppen koncentrálunk. Vannak akik ezt
prezentizmusnak hívják, amikor azt gondoljuk, hogy a jövő olyan lesz, mint
a jelen egy meghatározott kivétellel. Az agyunk nagyon jó abban, hogy azt
az egy különbséget leszámítva minden mást kitöltsön, amikor a holnapról
gondolkodunk. És az anyag, amivel kitöltjük a jelen, ahogy azt a képek is
mutatták.
Az előadó tovább folytatta: - Kutatások bizonyítják, hogy amikor elképzeljük, hogyan fogjuk érezni
magunkat a jövőben bekövetkező eseményekkel kapcsolatban, nem vesszük
észre, hogy az agyunk eljátssza ezt a „kitöltő" trükköt. Részben ezért
gondoljuk, hogy egy állás a sarokirodában sikert és elismerést hoz, vagy
hogy egy drága autó vezetése korlátlan örömforrás lesz. Azt gondoljuk,
hogy az életünk többi része teljesen ugyanolyan lesz, mint most, azzal az
egy különbséggel. De a valóság, ahogy láttuk – az előadó a kivetítő felé
mutatott –, sokkal bonyolultabb. Nem képzeljük hozzá például, hogy a
munka–magánélet egyensúlya fel fog borulni, ha a sarokirodában
dolgozunk, vagy hogy mennyire fogunk izgulni, nehogy a csillogó-villogó
új autónkon karcolás essen, nem is beszélve a havi törtlesztőrészlet
kifizetésének terhéről.
Még szívesen maradtam volna, hogy az előadót hallgassam, de Serena
haza akart menni és szerette volna, ha én is biztonságban hazaérek
Jokhangba. A karjaiban tartott, ahogy kislisszolt a bisztró hátsó ajtaján, és
megtette a felfelé vezető rövid sétát. Namgyalban átvágtunk az udvaron
Őszentsége rezidenciájához, ahol Serena lehajolt és lehelyezett engem, mint
egy értékes porcelán egyik darabját, a főbejárat lépcsőire. - Remélem, most már sokkal jobban önmagadnak érzed magad,
Rinpoche – duruzsolta, ahogy ujjaival végigborzolta a bundámat, ami már
majdnem teljesen száraz volt. Jó érzés volt, ahogy hosszú körmei
masszírozták a bőrömet. Megnyalogattam a lábát dörzspapír nyelvemmel.
Felnevetett. - Ó, kislány, én is nagyon szeretlek.
blacktrush
(BlackTrush)
#1