Mindenki egyetértett abban, hogy a kis kandúroknak a jelenleginél
megfelelőbb otthonra van szükségük. De mi lesz a csöppséggel, az
érzékeny, kedves kislánynyal, Himalája fajtájú anyjának tökéletes
kicsinyített másával? Biztos voltam benne, hogy senki nem gondolta
komolyan, hogy neki is mennie kellene. Ő tehát egyelőre biztonságban volt.
Mint annyi más macskának, nekem is ezernyi nevem van. A Himalája
Könyvbisztró vendégei és alkalmazottai Rinpoche néven ismertek. A
Jokhang templom hivatali köreiben, ahol Őszentségét a dalai lámát csak
ŐDL-ként emlegetik, az én megszólításom DLM, azaz dalai láma macskája.
A sorból a csöppség sem maradhatott ki, az ő hivatalos címe DLK, vagyis
dalai láma kiscicája lett. De nekem az a név volt a legfontosabb, amit
Őszentségétől kapott. Néhány nappal azután, hogy kandúrkáimat elvitték,
gazdám felemelte az itt maradt apróságot, és hosszan nézett a szemébe
azzal a bizonyos pillantással, amiben nincs más, csak szeretet, és amitől az
ember (vagy macska) egész lénye mintha felizzana.
- Éppen olyan gyönyörű vagy, mint az anyád! – mormolta a láma,
miközben mutatóujjával végigcirógatta a szőrös arcocskát. – Éppen olyan
gyönyörű, Kispárduc!
A következő néhány napban csak egymásnak léteztünk: Őszentsége, az ő
Hópárduca, és a lányom, a Kispárduc. Mikor korán reggel felkeltem a
helyemről, hogy aztán meditáló gazdám oldalán ismét
összegömbölyödhessek, Kispárduc is odajött, és kényelmesen
elhelyezkedett testem melegénél. Mikor átballagtam a hivatalnokok
irodáján, ő is jött velem, és türelmesen nyivákolt, míg valaki fel nem tette
az asztalra, ahol aztán addig pofozgatta a tollakat, míg azok egészen az
asztal széléig nem gurultak, ahonnan már csak egy mozdulat volt a padlóra
pöccinteni őket. Egy alkalommal a Chogyallal szemben dolgozó Tenzin, a
zöld tea lelkes híve, ott hagyott egy csészényit az asztalán, mielőtt kiment
valahová. Mikor visszajött, DLK épp a teáját lefetyelte. Még csak fel sem
nézett, pedig Tenzin már az asztala mellett állt, sőt, akkor sem hagyta abba,
mikor az végül leült, és az asztallapra könyökölve közvetlen közelről
tanulmányozni kezdte piciny vendégét. - Gondolom, esélyem sincs rá, hogy nekem is hagyj valamennyit, nem
igaz, DLK? – firtatta Tenzin.
DLK tágra nyílt, csodálkozó szemekkel nézett fel, mintha azt mondta
volna: – Eddig úgy tudtam, Jokhang egyedüli célja és értelme az én
szórakoztatásom és jólétem.