azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek
érezzük magunkat miatta, az már szenvedés.
Csönd támadt, ahogy mindenki a hallottakat emésztette. A szürkületből
lassan este lett, a távolban magasodó komor, sötét hegyek gerincén lángoló
rózsaszín Mrs. Trinci muffinjainak cukormázát idézte.
- Néha arra gondolok, hogy veszélyes dolog a múltban keresni a
boldogságot – vélekedett a Serena mellett ülő indiai. - Így van, Sid! – helyeselt Ludo. – Boldogságot egyetlen helyen
lelhetünk: itt és most, a jelenben.
A tanulók később hazaszállingóztak. Serena egy népesebb társasággal
tartott, én pedig követtem az előtérbe.
- Látom, a mi kis Szvámink is veled tart – mondta egy nő, miközben
felhúzta a cipőjét. - Persze, régi ismerősök vagyunk, sok időt töltünk együtt a bisztróban.
Vissza is viszem őkelmét – tette hozzá Serena és felkapott a földről. - Egyébként mi a neve? – kérdezte egy másik asszony.
- Mindig más. Bárhol megfordul, mindig kap egy új nevet.
- Akkor ez a mai nap sem lehet kivétel – jelentette ki Sid. Kivett egy
sárga nárciszt az előtérben álló vázából, füzérré formázta, és a nyakamba
akasztotta. - Leborulok előtted, kicsi Szvámi – mondta a férfi, és bársonyos, ápolt
kezeit összetette a szíve felett. Szemébe nézve rendkívüli gyengédséget
láttam.
Ezután kinyitotta az ajtót Serenának, és elindultunk lefelé a domboldalon. - Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen csodálatos tanítónk lehet! –
jegyezte meg Serena. - Bizony, Ludo... kivételes ember! – helyeselt Sid.
- Anyám szerint azóta McLeod Ganjban él, mióta megszülettem.
Sid bólintott. - Igen, a hatvanas évek elején érkezett, Heinrich Harrer kérésére.
- A Hét év Tibetben-féle Harrerről beszélünk? A dalai láma tanítójáról?
- Róla. Nem sokkal azután, hogy Ludo megérkezett McLeod Ganjba,
Heinrichnek sikerült kijárnia, hogy bemutathassa a dalai lámának. Azt
mondják, Őszentsége jó barátja, mi több, ő bátorította Ludót, hogy nyisson
jógaiskolát.