jelenlétem – bár ami igaz, az igaz: nekem aztán tényleg nehéz ellenállni –
és a felgyülemlett érzelmek váratlanul elszabadultak.
A kávézóban voltam, a szokásos helyemen, egy olyan testhelyzetben,
melyet Ludo Mae West póznak nevezett volna: az oldalamon hevertem,
fejemet az egyik mellső mancsomon nyugtatva. Gordon Finlay-nek
hamarosan fel kellett bukkannia, aznapi első látogatására. De amikor
felnéztem – épp a selymes fehér szőrt tisztogattam a hasamon –, nem más
állt az ajtóban, mint Mrs. Finlay. Aggódva nézett körül a bisztróban, mielőtt
megindult volna a könyvesbolt felé. Még soha nem hatolt ilyen mélyre a
komplexumban, a férjével általában ugyanahhoz a bejárathoz közeli
asztalhoz ültek le. Már majdnem elérte az újságtartó állványt, mikor Serena
hozzálépett.
- A férjemet keresem! – mondta neki Mrs. Finlay. – Jártunk már itt
párszor.
Serena mosolyogva bólintott. - Egész Dharamsalában ezt a helyet szereti a legjobban, és azt
reméltem... – Mrs. Finlay alsó ajka reszketni kezdett. Néhányszor mély
levegőt vett, hogy összeszedje magát. – Azt reméltem, itt megtalálom. - Ma még nem járt nálunk – válaszolta Serena –, de várja meg
nyugodtan!
Serena a kávézó hátsó részében álló pamlag felé intett, melyben Gordon
Finlay az ebéd előtti borát szokta iszogatni, de ekkor a hölgy a polcra
pillantott, ahol mosakodtam.
Mikor észrevettem, hogy bámul, egyenesen ránéztem. - Uramisten! – kiáltotta Mrs. Finlay, és látszott, hogy alig bírja megőrizni
nehezen visszanyert nyugalmát. – Teljesen úgy néz ki, mint a mi Zafírunk!
Felém lépett, és kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a tarkómat.
Kivörösödött szemébe néztem, és dorombolni kezdtem. - Ez itt Rinpoche! – világosította fel Serena, de Mrs. Finlay nem figyelt
rá. Egy könnycsepp gördült le az arcán, amit hamarosan újabb követett.
Beharapta az ajkát, hogy a könnyeket megállítsa, abbahagyta a
simogatásomat és a táskájába nyúlt zsebkendőért, de nem bírta kordában
tartani érzelmeit, és hamarosan keserves zokogásban tört ki. Serena
átkarolta, és gyengéden a pamlaghoz vezette.
Egy darabig csak Mrs. Finlay papírzsebkeridővel tompított szipogása
hallatszott. Serena intett Kusalinak, hogy hozzon egy pohár vizet. - Igazán sajnálom! – szabadkozott az asszony.– Annyira...