el egy-egy eseményre, hogy mindenki lássa, hogy ott vannak. Miért kéne
magam stresszelni? Nézzétek meg, mi történt Gordon Finlay esetében. A
vendéglátásban ő volt az évtized sikerembere. Ezrek akarnak olyan
sikeresek lenni, mint ő. De annyira a munkája rabja lett, hogy most képtelen
leállni. Hiába vagy a legsikeresebb ember a világon, ha nem leled meg a
belső békéd.
Én azonban Serena szavai mögött egyéb, kimondatlan aggodalmakat is
felfedezni véltem. Az elmúlt hetekben tanúja lehettem, mikor régi
iskolatársait üdvözölte, akik férjükkel és gyerekeikkel érkeztek látogatóba.
Minden egyes alkalommal úgy tűnt nekem, mintha nem a belső béke lenne
az, amire istenigazából vágyik.
Másnap reggel Gordon Finlay már fél tizenegykor megérkezett. Ahogy
belépett a kávézóba, olyan ember benyomását keltette, mint aki minden
terhétől megszabadult. A szokásos pamlaghoz sétált, egy kávét kért és az
újságos állványról levette a The Times of India egyik számát.
Miután átlapozta az újságot és megitta a kávéját, odament Serenához, aki
a pultnál állt.
- A feleségem azt mondja, maga nagyon kedves volt hozzá tegnap –
recsegte a skót. – Azt akartam, hogy tudja, mennyire nagyra értékelem a
kedvességét. És nagyra értékelem... a diszkrécióját is. - Köszönöm!
- Ez a hely olyan nekem, mint egy oázis – folytatta Finlay és körbehordta
tekintetét a falakat borító buddhista thangkákon. – Elhatároztuk, hogy
hazautazunk. Fogalmam sincs, mit fogunk csinálni, de a májam nem sokáig
fogja húzni, ha csak ülök itt és megiszom napi két üveg bort. - Sajnálom, hogy a dolgok végül nem úgy alakultak, ahogy, tervezték! –
mondta Serena, aztán mint akinek most jut eszébe, hozzátette: - Azért csak volt itt Indiában valami, aminek örülni tudott, nem?
Gordon Finlay elmerengett, aztán bólintott. - Fura, de az a fiú jutott eszembe kint az utcán, akinek segítettem
beindítani a boltját.
Serena nevetett. - A Happy Chicken?
- Csak úgy hemzsegnek nála a vevők! – büszkélkedett Finlay.
- Részvényeket is vásárolt? – kuncogott Serena.