- Soha nem állítottam az ellenkezőjét – mondta szelíden Franc, de Mick
bácsi már elfelé csoszogott a géptől.
Franc a nyomaték kedvéért felvonta a szemöldökét, majd bejelentette,
hogy reméli, ki tud menni másnap a parkba madarakat etetni.
A buddhisták úgy hiszik, hogy a jótékony cselekedet segíti az elhunytat,
ha olyan valaki ajánlja fel, aki közeli karmikus kapcsolatban volt az
illetővel. - Madarakat? – Beryle nem akart hinni a fülének – És velünk mi lesz? A
tulajdon rokonaiddal? A temetés után rengeteg időd lesz, amit a
hülyeségeidre fecsérelhetsz. - Jobb, ha most megyek! – hadarta Franc. – Majd otthonról hívlak titeket.
Ahogy Serena és Sam búcsút vettek a barátjuktól, még hallani lehetett
Mick bácsi rikácsolását. - Madarak? Tudtam én! Itt nem lesz darabolós temetés, míg engem
láttok!
A hívás végeztével Sam és Serena egymáshoz fordult – Nem lehet most
könnyű neki! – mondta Serena.
Sam bólogatott.
- De legalább tudja, hogy helyesen tette, hogy hazament... De
valószínűleg hamarabb visszajön, mint azt bárki gondolta volna – tette
hozzá tűnődve. - Ki tudhatja? – Serena ujjaival a hajába túrt. – Ha neki kell elrendezni a
birtok ügyeit, akkor még jó darabig ott maradhat.
Mivel mozgást érzett a lábánál, lenézett, és Marcelt, Franc francia
bulldogját pillantotta meg a lábánál. - Hát ő meg honnan tudta? – kérdezte mosolyogva Samtől.
- Talán meghallotta a gazdája hangját?
- A pult alatt? – A lány a kutyák kosarára nézett a másik helyiségben.
Nem tűnt valószínűnek, hogy Franc hangja odáig elhallatszott. - Nem – mondta aztán, és letérdelt, hogy megsimogassa a bulldogot. –
Szerintem a kutyák megérzik az ilyesmit. Nem igaz, kis barátom?
Nem sokkal ezután újabb aggasztó hírek érkeztek, ám ezúttal a bajok a
tulajdon otthonom ajtaján kopogtattak. Namgyal kellős közepén csapott le a
villám, pontosabban abban az irodában, ahol a dalai láma számára dolgozó