- Még életben van, mint láthatjátok! – Tenzin szeme mosolygott, ha az
arca nem is. – Szedjétek a lábatokat!
Visszaértem a bisztróból, elhelyezkedtem a szekrény tetején, és épp
nekikezdtem egy gyors mosakodásnak, különös tekintettel szénfekete
füleimre, mikor az irodába nem más lépett be, mint maga Geshe Wangpo.
Geshe Wangpo nemcsak a Namgyal kolostor legnagyobb tiszteletben álló
lámája volt, hanem a legfélelmetesebb is. A Geshék közül a régi iskolát
képviselte (a cím a legmagasabb képzettségű buddhista szerzeteseket jelöli),
jócskán a hetvenes évei vége felé járt, és még a kínai megszállás előtt
kezdte a tanulmányait Tibetben. Jellegzetes, alacsony, gömbölyded és izmos
tibeti férfi volt, az esze vágott, mint a borotva, és nem tűrte se a test, se a
szellem lustaságát. Ugyanakkor rendkívüli könyörületesség jellemezte, és
soha senki nem kérdőjelezte volna meg tanítványai iránt érzett szeretetét.
Geshe Wangpo annyira tiszteletet parancsoló jelenség volt, hogy amint a
szobába lépett, Tenzin felugrott a helyéről.
- Geshe–la! – üdvözölte a lámát.
Amaz intett, hogy üljön vissza. - Köszönöm az üzenetet, amit két napja küldtél – kezdte Geshe Wangpo
gyászos arccal. – Chogyal nagyon beteg volt. - Én is így hallottam. Pedig amikor elment, még semmi baja nem volt.
Lehet, hogy elkapott valamit a buszon?
Geshe Wangpo a fejét rázta. - A szíve – mondta, de nem ment bele a részletekbe. – Egyetlen éjszaka
alatt összeomlott. Nagyon gyenge volt, de nem veszítette el az eszméletét,
viszont mikor tegnap korán reggel felhívtam, már nem tudott beszélni, épp
hogy élt. Sajnos eljött az ideje. Meg se tudott mozdulni, de a hangomat még
hallotta. A teste kilenc órakor halt meg, de ő maga még öt órán át a tiszta
fényben volt.
Tenzin és én alig hittünk a fülünknek. Chogyal, a mi Chogyalunk halott?
Alig három napja még itt tett-vett az irodában! Ráadásul nagyon fiatal volt,
nem lehetett idősebb 35-nél! - Szép halála volt – mondta Geshe Wangpo. – Biztosak lehetünk benne,
hogy jó irányba fordul a sorsa. Azért ma a templomban mindenképp
elmondjuk a szükséges imákat, és jó lenne, ha mindenki megtenné az
ilyenkor szokásos felajánlásokat is.