részvétét és különleges áldását küldte Amerikából, majd a tibeti
hagyományt követve mondott néhány szót Chogyalról, a kelet-tibeti
Khamban élő családjáról, kora gyermekkorban megkezdett szerzetesi
tanulmányairól, végül sorolni kezdte a legfontosabb tanításokat, melyekben
Chogyal részesült.
Geshe Wangpo soha el nem tért volna a hagyományoktól, de azt is tudta,
hogyan szólítsa meg a közönségét, mely javarészt nem szerzetesekből,
hanem átlagos helyi lakosokból állt.
- Chogyal mindössze 35 éves volt, mikor meghalt – mondta csendesen. –
Ha valamit tanulhatunk a halálából, és számomra nem kétséges, hogy ennek
elhunyt barátunk is örülne, akkor az annak megértése, hogy a halál
bármelyikünket bármikor elragadhatja. Erre többnyire nem nagyon akarunk
gondolni. Azt elfogadjuk, hogy mindenkinek meg kell halnia, de mindig
úgy gondolunk erre, mint ami majd egyszer a távoli jövőben fog
bekövetkezni. Ez a megközelítés – itt Geshe Wangpo hatásszünetet tartott –
nem szerencsés. Maga Buddha azt mondta, hogy az összes meditáció közül
az a legfontosabb, amikor a halálról meditálunk. A saját halálunkról
elmélkedni nem valamiféle morbid dolog, és nem is nyomasztó. Épp
ellenkezőleg! Csak amikor saját halálunk realitásával szembesülünk, akkor
fogjuk igazán megérteni, hogyan kell élnünk. Aki úgy él, mintha az élete
örökké tartana, csak vesztegeti az idejét – folytatta a láma. – Az egyik
tanítványom, egy hölgy, negyedik stádiumban lévő rákbeteg volt, és tavaly
már nagyon közel érezte a véget. Mikor meglátogattam a kórházban, egy
törékeny árnyék volt csupán az ágyban, gépek vették körül és mindenféle
csövek lógtak ki belőle. Szerencsére megnyerte a csatát a betegség ellen.
Épp mostanában mondott nekem egy nagyon érdekeset: a betegség a
legértékesebb ajándék volt, amit valaha kapott, mert amikor életében
először szembe kellett néznie a saját halálával, akkor tanulta meg, milyen jó
egyszerűen csak élni.
Geshe Wangpo adott egy kis időt a hallgatóságnak, hogy megemésszék a
szavait. - Azóta minden reggel mély hálával a szívében ébred, hogy itt lehet, és
nem beteg. Neki minden nap ajándék. Sokkal elégedettebb és kibékült
önmagával. Nem aggódik annyit az anyagi javak miatt, mert tudja, hogy
ezek értéke korlátozott és csak rövid időre szól. Lelkesen meditál, mert saját
tapasztalatából tudja, hogy bármi történik is a testével, a tudata megmarad.