A Dharma gyakorlatai megtanítanak rá, hogy uraljuk a tudatunkat.
Ahelyett, hogy az izgatottság és a megszokás rabjaivá válnánk, értékes
lehetőséget kapunk arra, hogy felszabadítsuk magunkat és megéljük a
valódi tudatunkat. Ez az, amit magunkkal vihetünk. Nem vihetjük a
barátainkat, a szeretteinket vagy a vagyonunkat. A miénk lehet viszont a
megvilágosodás élménye, amikor ráébredünk, hogy a tudatunk valójában
határtalan, ragyogó és a halálon túl is megmarad. Aki ezt megérti, annak
nincs mit félnie a haláltól. – Geshe Wangpo csibészes mosolyt villantott a
közönségére. – Rá fogunk ébredni, hogy a halál, mint az életben minden,
csak egy szó.
A láma kezét a szívére tette.
- Néha azt kívánom, bárcsak minden tanítványom ilyen közel jutna a
halálhoz. Semmi nem ébreszt rá ilyen világosan, hogyan kéne élni. Néhány
tanítványnak, az olyanoknak, mint Chogyal, talán nincs is erre szüksége.
Chogyal rendkívül szorgalmasan gyakorolt, arany szíve volt és hihetetlenül
jó karma volt számára, hogy néhány évig Őszentsége közelében
dolgozhatott. Azoknak közülünk, akik abban a szerencsében
részesülhetnek, hogy Őszentségével kapcsolatba kerülhetnek, nem szabad
lebecsülniük ezt az adományt.
Elmorfondíroztam azon, hogy vajon Geshe-la ez utóbbit nekem címezte-
e. Néha, mikor hallgattam a szavait a gompában, úgy tűnt nekem, hogy
szavai nagy részét mintha személyesen nekem mondta volna. Nálam több
időt tényleg szinte senki nem töltött a dalai lámával, milyen lehet akkor az
én karmám? - Chogyalra fogunk emlékezni imáinkban és meditációinkban, főként a
most következő hét hétben – folytatta Geshe Wangpo, utalva ezzel arra a
leghosszabb időre, amit állítólag a tudat a bardóban, azaz az egyik létezés
vége és a másik kezdete közti állapotban eltölthet. – Mondjunk neki szívből
köszönetét azért, hogy emlékeztetett rá, milyen törékeny az életünk, mely
egyik pillanatról a másikra véget érhet! – hangsúlyozta még egyszer. - A Dharma megtanítja nekünk a megvilágosodás fogalmát, amikor
valamit olyan mélységben megismerünk, hogy az megváltoztatja a
viselkedésünket. Remélem, hogy Chogyal halála valamennyiünket elvezet
annak megértéséhez, hogy mi is meg fogunk halni, ez a felismerés pedig
segít bennünket, hogy kicsit lazítsunk, és érezzünk hálát, sőt, talán
csodálatot is azért, hogy egyszerűen csak életben vagyunk. Nem
késlekedhetünk a Dharma gyakorlásával: az idő drága és nekünk bölcsen