bizonyosodni, hogy fiatal indiai hallgatósága csakugyan meg fogja érteni,
amit mond.
Nem tudom, mikor volt Sam első órája, biztos valamelyik olyan
délutánon, amikor én már hazamentem Jokhangba. De barátunk hamarosan
jól láthatóan megváltozott. Egyre kevesebb időt töltött a pult mögött
gubbasztva és egyre többet beszélgetett a vevőkkel. Még a testtartása is
megváltozott, valahogy magasabbnak tűnt.
Az első néhány óra elég sikeresnek bizonyult ahhoz, hogy ne hagyja abba
az egészet. Ezt onnan tudom, hogy Bronnie maga mondta, mikor az egyik
reggel benézett a bisztróba.
- Elképesztően jól csinálta tegnap este! – áradozott Samnek csillogó
szemmel. - Ó, de hisz én csak...
- Két órán keresztül kérdezgették! – nevetett Bronnie – Ilyet még nem is
láttam! - Úgy tűnt, mindenki jó érezte magát...
- Még a kocka is, aki nem tudja, hogy kell tanítani?
- Még a kocka is.
- Főleg a kocka! – Bronnie átnyúlt a pulton, megfogta Sam kezét és
mondott neki valamit, amitől az hangosan felnevetett. Igen, Sam – kacagott.
Ha nem a saját szénfekete füleimmel hallom, el se hiszem.
Valami készült, kedves olvasóm, valami, ami Ö-vel kezdődött ugyan, de
itt messze nem ért véget. Már ha megbízhatok eddigi csalhatatlan
macskaérzékeimben.
Épp az aznap esti forró csoki szertartás zajlott, mikor előzetes
megérzéseim beigazolódtak. Történetesen Lobsang is a könyvesboltban
volt, és Serena meghívását természetesen nem utasította vissza. Sam egy
darabig elnézte Serenát és Lobsangot, ahogy egymás mellett üldögélnek a
kanapén, aztán kinyitotta a lépcsőhöz vezető ajtót és felment a lakásába.
Csak úgy dübörögtek a lába alatt a lépcsőfokok. Fojtott hangok
hallatszottak, majd a dübörgés megismétlődött, immár lefelé, de most nem
csak egy pár lábat lehetett hallani.
Kikerekedett szemmel bámultam Bronnie-t. Most először láttam úgy,
hogy meg volt fésülködve. A haja ragyogott a fényben, és az arcát is
kifestette, alig lehetett ráismerni. Szűk farmert és csinos felsőt viselt.