homlokát a vendégéhez érintette. Hosszú ideig ebben a helyzetben
maradtak, miközben Serena vállai rázkódtak, és az arcán könnyek gördültek
végig.
Végül visszaült a szőnyegre, és a jógi könyörülettel teli pillantása
találkozott az övével. Nem volt szükségük szavakra, csak ültek csendben,
hiszen bármilyen beszélgetés túl felszínes lett volna, miközben egy
mélyebb szinten átölelték egymást.
Végül Tarchin jógi megszólalt.
- Drága Serena, úgy látom, hoztál magaddal valakit! Serena megfordult,
és rám nézett, ahogy ott ültem, épp csak egy kicsit beljebb az ajtó
nyílásától. - Nagyon úgy tűnik, hogy szeretett volna találkozni Önnel! – mondta.
Tarchin egyetértően bólintott. - Igazán különleges macska! – tette hozzá Serena.
- Azt látom.
- Őszentsége macskája – magyarázta a lány –, de sokat van nálunk,
mikor Őszentsége nincs idehaza. – Egy pillanatra elbizonytalanodott. –
Bejöhetnek ide egyáltalán... - Általában nem. De látom, hogy ő voltaképp a kishúgod...
Kishúga? Mindenki tudta, hogy Tarchin jógi, mint sok más
megvilágosodott mester, látnoki képességekkel rendelkezik. De lehet, hogy
ezt most csak átvitt értelemben mondta? Bárhogyan is, nem kérettem
magam, odafutottam hozzá, felugrottam a kerevetre, és megszaglásztam az
ingét. Fenyőillatú volt, talán egy leheletnyi cserzett bőrrel, mintha sokáig
lógott volna egy szekrénybe akasztva.
Tarchin jógi közelében lenni fizikai értelemben rendkívüli élmény volt.
Akárcsak Őszentsége mellett, az ő környezetében is különleges energiákat
éreztem, az óceánok békéjét, ugyanakkor olyan időtlenséget, ami azt
sugallta, hogy ez a fennkölt tudás mindig is ugyanebben a formában
létezett, és ugyanígy fog létezni az idők végezetéig.
Miközben Serena édesanyjáról érdeklődött, én meggyőződtem róla, hogy
tényleg érdemes lesz az ölébe ülni. Letelepedtem a térdére terített pokrócon,
ő pedig gyengéden megsimogatott. Keze a bundámon az elégedett
nyugalom hullámait küldte szét az egész testemben. - Tizenkét év tényleg nagyon hosszú idő – mondta közben Serena –,
négy elvonulás egymás után... Megkérdezhetem, miért döntött mindig úgy,
hogy folytatja? A késő délutáni csendet egy kakukk hangja törte meg.