Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

tűnnek most már a jupiteri szondák. Bármelyiket elcserélte
volna, az összes adatot, amit begyűjtöttek, mindent, amit
megtanultak, egyetlen hangra a vevőkészülékben. Csak egyre.
Ez nem vágyakozó alkudozás volt, vagy tanmese, csak tény.
Abban a hitben szállt be az Aetherbe, hogy semmi nem
fontosabb a jupiteri szondáknál, de most minden
jelentőségteljesebbé vált. A küldetésük teljes célja immár
lényegtelennek és értelmetlennek tűnt. Nap nap után múlt el
bármilyen eredmény nélkül, a mechanikus vándorok digitális
csipogását és a csillagok meg bolygóik kozmikus sugarait
leszámítva.
Sully visszanavigált a Kis Földre az űrhajó folyosóin és
kanyarulatain át: az üresnek tűnő szakaszok rakterekkel és
elektronikával voltak kibélelve, az Aether szervei ott rejtőztek a
világosszürke falak mögött. Miután fejjel előre beúszott az
üvegházi folyosóra, ahol a falakat az aeroponikus termesztésű
zöldségek ládái szegélyezték, kioldotta kezeslábasa derekán
megkötött ujjait, és belebújt a felső felébe is. Megközelítette a
néptelen átjárót, majd felnyúlt, megragadta a falakon sorakozó
félgyűrűk egyikét, és átfordította a testét, hogy lábbal előre
haladjon át a Kis Földre vezető lyukon. Végigesett egy rövid
folyosón, ahol már vonzani kezdte a gravitáció, majd nagyot
puffant a centrifuga leszállópontján, a kanapé és az edzőgépek
között. Lábát úgy elkapta a talaj, mintha szívókorongok
lennének a talpán, várnia kellett egy kicsit, amíg a teste
átkalibrálta magát, és megtalálta az egyensúlyát. Becipzárazta a
kezeslábasa elejét, aztán kirángatta alóla a copfját, amely
kötélként hullott a vállára. A centrifugális gravitációtól azonnal