Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

keserűség detonációja. Lucy nyolcéves korától nem aludt az
anyjával. Sully témát váltott.
– Szinte magam előtt látom, ahogy egy nagy mezőn lovagolsz
Montanában a fekete paripádon, vagy miden, magad mellett a
jó öreg Bess-szel. Tudod, soha nem értettem... miért lógsz
ezekkel az irodakukac tudósokkal... Te már rekordot döntöttél,
akár nyugdíjba is mehetnél.
Harper elmosolyodott.
–  Azt hiszem, mindig úgy gondolom, hogy csak még egy
utolsó, érted? Még egy, és annyi. Utána felkérnek még egyre, és
arra gondolok, hogy miért is ne. De te elég kocka vagy. Ha
tudtam volna, mibe megyek bele ezúttal, lehet, hogy otthon
maradok.
Sully hagyta, hogy színpadiasan leessen az álla.
– Ezt nem hiszem el!
–  Tudom, tudom, felháborító vagyok. De ezután
mindenképpen nyugdíjba vonulok. Már megvettem a birtokot.
Meglátogatsz engem és Besst, miután hazaértünk, ugye?
Miután hazaértünk. A szavak ott lebegtek az állott,
újrahasznosított levegőben. Sully hagyta, hogy elszálljanak, és
eljátszott a meghívás gondolatával.
– Talán igen – felelte.
Ez kellemes gondolat volt. Még soha nem látta Harper házát,
de egy kis épületet képzelt el, távol a forgalmas utaktól, nagy
terasszal és hosszú kocsifelhajtóval, rengeteg hektárnyi üres
térrel körülvéve. A férfi sáros terepjárója a ház előtt parkolt,
Bess kihúzott háttal ült a bejárati ajtó előtt, és őket várta. Sully
képzeletében a ház az ő otthonává is vált. A valóságban már