Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

hogy kislányszerűbbé és kevésbé pézsmatulokra emlékeztetővé
teszi ezt a gyermeket, akiért valahogy felelőssé vált. Minden tőle
telhetőt megtett. Végül még le is vágott pár tincset, és a végeket
megpróbálta kiegyenesíteni, hogy frizurának tűnjön. A sötét
fürtök hirtelen értek véget Iris füle alatt, aztán frufru is kellett,
amikor a szemébe hulló tincset képtelenségnek bizonyult
kibontani. Iris végighúzta a kezét új haján, és elégedetten
bólogatott. Tükre nem volt, de láthatóan élvezte a rugózást és a
váratlan megkönnyebbülést; előre-hátra dobálta a fejét, hogy
lássa új frizurájának mozgását.
Utána együtt ettek a sötét, összetapadt hajtincsek között;
levest, sós kekszet, és egy doboz gyömbérsört is megosztottak
egymással. Miután összeseperte a levágott hajat, és elmosogatta
az edényeket, Augie a rádióállomásához ment, bekapcsolta,
majd leült a székére. Ez a napi rutinja részévé vált. Figyelte,
ahogy Iris kinyitja az asztronómiakönyvét, és olvasni kezd,
összeszorított ajakkal, úgy kapaszkodva a borítóba, mintha a
kötet máskülönben elszaladna. Időnként felnyúlt, az ujjai közé
vett egy tincset, vizsgálgatta az állagát, az ujja köré csavarta,
utána elengedte. Még mindig van benne valami vad, gondolta
Augie, miközben azt figyelte, ahogy a hajával játszik, de már
nehezebben tudta volna megmondani, hogy mi. A kislány egy
frissen befogadott kóbor állatnak tűnt, amely nem szokott
hozzá, hogy gondoskodnak róla, viszont többé nem otthontalan.
Egyikük sem kelt fel a székéről, amíg a nap le nem ment, és
fénye el nem tűnt a hegyek mögött, hogy más égboltokat
színezzen be.