Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

AUGUSTINE RÁDIÓS KÍSÉRLETE nem hozott átütő sikert – sőt,
semmilyet. De a férfi azért kitartott. Ismerős volt számára ez a
lendület, a szilárd eltökéltség, ami mindig is vezérelte, az
elszánt harc, hogy elérjen, birtokoljon, megértsen valamit;
hidegvérű hadjárata a tudásért. Ám ez most más volt. Itt, az út
végén lemondott a diadalról, és az ambíción túlmenő okokból
tartott ki, olyan okokból, amelyeket maga sem értett teljesen. Az
irányítóterem délre néző ablaka előtt állította fel a
munkaállomását, a melegebb vidékek felé nyúló tundra előtt.
Miközben a frekvenciákat pásztázta, egy kerekeken guruló,
fekete bőrszéken pihent, melyet a földszinti igazgatói irodából
vitt oda. Maga előtt az elavult rádióberendezésekkel, jobbján a
melléképületekből kimentett, ódon földgömbbel elhelyezkedett
aznapra, lábát az asztal melletti iratszekrénykére téve, lustán
forgatva a glóbuszt, miközben a hullámsávokon keresgélt; az
ujja végigcsúszott az óceánokon, kontinenseken. Eleinte
naplózta, hogy melyik frekvenciákat ellenőrizte, de ahogy telt
az idő, és újra meg újra végigment rajtuk, szeszélyesebbé váltak
a módszerei: úgy válogatott a hullámsávok között, mintha tarot-
kártyát húzna egy jósnő paklijából.
Iris az idő nagy részében a szoba másik végében lévő
asztalnál olvasott. Augie arra tippelt, hogy néhányszor
végigolvashatta a sarkvidéki kalauzt az utolsó betűig, mielőtt
lerakta, és onnantól áttért egy asztronómiai értekezésre,
amelyet a férfi az egyik asszisztens szekrényében talált laminált
borítóval és egy Dewey decimális matricával megjelölve; az
evakuáció káoszában felejthették ott. Egy elkószált könyvtári
könyv, távol az otthontól – mennyire jellemző, gondolta,