Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

mire Ivanov ajkára őszinte mosoly ült ki. Egy pillanatra a
parancsnoka vállára tette a kezét, majd eltűnt a mosdóban,
Harper pedig továbbment a saját fülkéje felé. Sully észrevette,
hogy Ivanov függönye elhúzva maradt. Amikor benézett, rózsás
arcokat és tejfelszőke fejeket ábrázoló fotók panorámáját látta –
a mosolygó családtagjaiét – minden lehetséges felületen. Ivanov
hamarabb visszatért, mint a nő gondolta, és észrevette, hogy
mit néz. Sully elvörösödött, felkészült a szemrehányásra, de a
férfi nem haragudott.
– Kicsit sok, ugye?
Sully megrázta a fejét.
–  Egyáltalán nem – felelte. – Szerintem tökéletes. Azt
kívánom, bárcsak én is több mindent hoztam volna otthonról,
de nem tettem... Nem számítottam arra, hogy ennyire hiányozni
fognak.
–  Neked van egy lányod. – Ez nem kérdés volt, hanem
kijelentés. – És a férjed... ő nem értette?
Sully meglepődött, előbb a merészségen, utána az
éleslátáson. Ivanov megértette őt egy nagyon fontos
szempontból, és ez meglepte. A férfi hetek óta nem szólt hozzá,
de most hirtelen jobban látta őt, mint Sully saját magát. Eszébe
jutott, amikor Houstonban megleste, amint a családjával
vacsorázik, az, hogy milyen gyengéden szeletelte fel a kislánya
ételét, a megbűvölt figyelem, amivel a felesége vicces történetét
hallgatta, az arcukon tükröződő szeretet.
– Nem – válaszolta.
– Az én feleségem sem értette, de megpróbálta, és emiatt úgy
érzem, szerencsés vagyok. – Ivanov megpaskolta Sully karját. –