Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

vegyen észre egy sziklát, amely mindkét utast kilökte a
nyeregből. Augustine agyán az villant át, miközben a levegőbe
repült a kormány felett, hogy a teste vajon kibírja-e az esést,
hogy nem kellett volna-e mégis visszafordulniuk, hogy képes
lesz-e valaha ismét felállni. A becsapódás kipréselte a tüdejéből
a levegőt, de miközben arra várt, hogy ismét oxigénhez jusson,
egyesével megmozgatta a végtagjait, és megkönnyebbülten
konstatálta, hogy mindene működik. Amikor oldalra fordult,
látta, hogy Iris a közelében van, már talpon, és a hóangyalt
méregeti, amit az esésével húzott. Miközben felállt, és felmérte
a környezetüket, ráébredt, hogy a szán totálkáros lett. A jármű
az oldalán feküdt, egyik sítalpa összetört. Augie lassan
feltápászkodott, és odasétált, hogy megnézze, tehet-e valamit,
ám amikor visszabillentette a szánt, és megpróbálta beindítani,
a motor csak krákogott. Nem térhetnek vissza. Hajótöröttek
lesznek. Hol is hallotta ezt korábban? Megpróbálta felidézni.
Összeszedték, amit elbírtak, a többit otthagyták, és gyalog
folytatták útjukat a köveken meg a jégen botladozva súlyos
terhükkel, sajgó végtagjaikkal.
Órákig gyalogoltak. A talaj ismét emelkedett, s mire felértek
az egyik alacsonyabb csúcsra, kimerültek, és a nap is
lemenőben volt. De onnan, a csúcsról megpillantották az alattuk
elterülő tavat – egy hatalmas jégfoltot. A lenyugvó nap fényénél
a meteorológiai állomást is meglátták odalent, a hegy lábánál;
csak néhány sátorból és egy magas antennából állt, de azért
biztató látványt nyújtott. Az új otthonuk – már nem volt
visszaút. Még egyszer, utoljára letáboroztak, és reggel elkezdtek