Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

leereszkedni. Pár órával később, amikor már a fennsíkon
botorkáltak az állomás felé, még éppen csak alkonyodott.
Az állomás nem volt valami lenyűgöző. Egy alacsony,
félhenger alakú zöld vászonsátorból állt, két hasonló formájú,
nagyobb, fehér sátor mellett, amelyek mindegyikéből kiállt egy
kis kályhacső. A tó mellett bújtak meg, egy lapos, hó borította
teraszon. A sátraktól jobbra helyezkedett el a magas, karcsú
antenna és egy kis rádiós kunyhó. A tó partja még mindig havas
volt, de a sziklás talaj már elő-előbújt. A tó közepén egy kis
sziget csücsült, még a partról is látták, hogy néhány sarki nyúl
ugrándozik rajta a magasba, kíváncsian átbámulva a befagyott
vízen. A jég úgy nyikorgott és csilingelt, mintha megfagyott
harangok dörzsölődtek volna egymáshoz. Ez új, barátságos
hangnak tűnt a tundrán süvítő széléhez képest. A fagyos
szélrohamok, amelyekkel oly régóta együtt éltek, itt
abbamaradtak. Miközben Augustine végignézett az apró
táboron a hatalmas tó mellett, langyos, gyengéd szellő borzolta
deres szakállát. Közeledett a tavasz. Megkezdődött az olvadás.