Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

kukoricás darált húst, s amikor az megbarnult, és ropogóssá
vált, kiadagolta két tányérra, mellé rántottát készített
tojásporból. Talált egy hatalmas doboz instant kávét, továbbá
mind sűrített tejet, mind tejport – minő bőség, gondolta –, és
miközben Iris enni kezdett, felrakott egy kis vizet forrni a
kávéhoz, majd leült a kislány mellé.
– Ehető? – kérdezte, a gyermek pedig elismerően bólintott
két nagy falat között.
Amikor a víz felforrt, Augie készített magának egy nagy
bögre kávét, amit egy derekas adag sűrített tejjel krémesített, és
arra jutott, hogy ez a legfinomabb ital, amit valaha ivott; még a
whiskynél is jobb. Evés után az asztal mellett maradtak, előttük
a tányérjaikkal, mellettük a duruzsoló olajkályhával, és nem
mondtak semmit, csak kiélvezték a csend hangjait. A
kerozinlámpák bevilágították a sátrat, a tűzhely meglepően
melegen tartotta, még akkor is, amikor odakint hűlni kezdett az
idő. Augustine bepakolta az edényeket a lavórba, és otthagyta
őket reggelig, majd kicsomagolt még egy ágyat Irisnak. Nem
szoktak hozzá, hogy ilyen messze aludjanak; az
obszervatóriumban összebújtak a fészkükben, a meleg végett.
Iris figyelte, ahogy Augie összehajtja a nejlont, és kirázza a
lepedőt, majd felhúzza a matracra. Elővették a fagypont alatti
hálózsákjukat, és leterítették az ágyukra.
Augustine egy falka sarki farkas üvöltésére ébredt az éjszaka
közepén. A hang közelről jött – a tábor mögötti hegyekből,
valószínűleg a szán mellől, amit talán megtaláltak és
megjelöltek. Az övék lehet, gondolta a férfi, és ismét álomba
merült.