Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

izgalmasabbá vált, és Augustine kiélvezte ezeket az előnyöket,
majd megszégyenítette őket a szabadosságukért. A meghívások
vacsorára, moziba vagy múzeumba egyoldalúvá váltak. Végül
teljesen felhagyott a velük való találkozgatással, anélkül jelezte
a megvetését, hogy bármit mondott volna, valami búcsú vagy
akár a bevett „nem veled van a baj, hanem velem” elhangzott
volna tőle. Egyszerűen eltűnt az életükből. Ha volt bennük
annyi bátorság, hogy megkeressék, azt éreztette velük, hogy
megőrültek – mintha ő végig kelletlen lett volna, vagy nem is
akart volna tőlük semmit. Soha nem érzett bűntudatot, pusztán
kíváncsiságot.
Ezek a nők, akiken kísérletezett, a bevett kifejezésekkel
illették: seggfej, bunkó, anyaszomorító, mocsok. De akadtak
szakszerűbbek is: beteges hazudozó, szociopata, pszichopata,
szadista. Ezek felkeltették a figyelmét, és voltak pillanatok,
amikor elgondolkozott, hogy helytállóak-e. Seggfej, hát persze,
de szociopata? A húszas-harmincas éveiben, még Új-Mexikó
előtt ez lehetségesnek tűnt. Olyan érzelmeket figyelt meg
ezekben a nőkben, amilyeneket ő maga soha nem érzett;
minden együttérzés nélkül nézte végig a szenvedésüket.
Megpróbálta felidézni, hogy szerette-e az anyját, vagy csak a
saját kényelme végett manipulálta. Kísérletezett rajta valaha,
hogy kiderítse, mi működik, és mi nem? Mindig is ilyen volt?
Az, hogy ez a lehetőség nem zavarta túlzottan, csak még
valószínűbbé tette a dolgot.
Számára ebben semmi személyes rosszindulat nem volt. A
szerelem határait akarta kitapasztalni, arra volt kíváncsi,
milyen flóra él a túloldalán, milyen fauna az innensőn. És a