Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

érdekelték. Az életből akart tanulni, megfigyelés útján. És meg
is tette: kiderült számára, hogy a szerelmet kellemetlen
érzelmek örvénylő kavalkádja rejti, mint egy fekete lyuk
láthatatlan, elérhetetlen közepét. Hogy irracionális és
kiszámíthatatlan. Ebből ő nem kért, és a kísérletei sorban azt
bizonyították, milyen ízléstelen az egész. Idővel inkább az
italhoz kezdett húzni, mint a nőkhöz. Az könnyebb volt.
Kellemesebb, egyszerűbb menekülőút.
A harmincas éveiben elfogadott egy pozíciót a Jansky Very
Large Array-ben, a VLA-ben, az új-mexikói Socorróban, a világ
legjobb rádióasztronómiai lehetőségeinek otthonában. Akkorra
már ismert volt a kollégái közt, de szélesebb körben is. Fiatal,
fotogén külseje népszerűvé tette a médiában, és a munkája
forradalmasította a szakterületét. De tudta, hogy az
eredményeire nem fognak emlékezni, amíg tényleg nem
bizonyít. Ennek a küszöbén állt, szinte már átlépte, viszont még
szüksége volt egy elméletre, amivel beírhatná a nevét a
tudomány úttörői közé. Nőcsábász hírneve mindenhol
megelőzte, ahova csak ment, de az úttörő, alapos kutatói
hírneve is. Az összes létesítmény vele akart dolgozni, emellett
tanári állások garmadája közül válogathatott. Csakhogy
Augustine utált tanítani. Felfedezni akart, erre volt szüksége.
A Jansky ritka kitérő volt az optikai kutatómunkájából, de az
ösztöndíj szinte az ölébe pottyant, fárasztó papírmunka és
bürokratikus smúzolás nélkül. Úgy érezte, talán pont pár év
rádióasztronómia kell ahhoz, hogy szintet lépjen a munkájában.
Megvette a jegyét, bepakolta a bőröndjét, csak egyet, azt a
hatalmas, viharvert bőrtáskát, amit egyetemista kora óta