Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

– Szép munka – mondta. Devi nem válaszolt. Mozdulatlan
maradt Sully keze alatt, és az a félelemfelhő, ami az űrséta
megtervezése óta követte Sullyt, hirtelen kikristályosodott,
rettegéssé változott. – Hé, jól vagy? – Igyekezett higgadt hangon
beszélni, de fejben azt ismételgette, hogy ne, ne, ne, mintha
rózsafüzért morzsolgatna.
A hajó frekvenciájába hirtelen fehérzaj robbant, némi
tenyérrel rosszul elfojtott káromkodás kíséretében.
– Devi? Mi a baj? – Sully közelebb manőverezett az antenna
karját szorítva, hogy belásson a lány tükrös vizorja mögé. Ismét
meghallotta a fehérzajt.
–  Szén-dioxid-problémát észlelünk Devi szkafanderében.
Devi, jól vagy? – kérdezte Thebes a hajóból. – Az oxigénszint
meredeken lezuhant a szkafanderedben.
Sully benézett a hajó tükörképe mögé a lány vizorján, és
tudta, hogy valami nincs rendben. Devi kábának tűnt, a szeme
üvegessé vált, kifordult. Küzdött az eszméletéért.
– Választ! Mi történik odakint?
A két nő hosszan egymásra nézett, Devi megpróbált
artikulálni.
– A gázszűrő az – suttogta. – A lítium-dioxid-tartály elromlott.
Nem vettem észre, mert... – Mély levegőt vett, de nem volt elég
oxigén benne ahhoz, hogy kielégítse a tüdejét. – Észre kellett
volna vennem.
– Menjetek vissza a zsilipkamrába! – Harper szinte kiabált.
–  Szerintem nincs rá idő – felelte Devi. A karja vonaglani
kezdett, rángatózott és reszketett, Sully pedig csak nézte,
miközben a szerszám kiesett vastagon kipárnázott ujjai közül,