Devi halála felkavart valami mélyen szunnyadót a
tudatalattijában. Az agya minden rettenetes emléket felidézett,
ami valaha történt vele, mindent, ami megsebezte. Lucy apró,
szív alakú arcát Jack vállán a repülőtéren, amikor elsétált tőlük
- aznap, amikor Sully Houstonba ment abban reménykedve,
hogy a különélés működni fog, de tudta, hogy nem, és mégis
távozott; a repülőbe a kislánya könnyeitől nedves gallérral
szállt be. Utána ismét elhagyta őket az első űrutazása előtt,
amikor Jack már továbbította neki a válási papírokat, és Lucy
elképesztően nagy volt, teljes, választékos mondatokban beszélt,
hajában már sötétülni kezdett a szőkeség, szemében kopni az
ártatlan bizalom; szemöldöke mindentudóan megrezzent,
amikor Sully olyanokat mondott, hogy kettőt pislogsz, és itthon
leszek.
Utána a visszatérés: a kopogtatás a bejárati ajtón, amely
régen az övé volt, üdvözlés a hogyishívjáktól, bár persze tudta,
hogy Kristennek hívják, ez a név olyan véglegesen és
fájdalmasan bevésődött az agyába, mint egy rosszul sikerült
tetoválás. A látvány, ahogy a lánya befészkeli magát a
hogyishívják ölébe, Lucy vonakodása, amikor moziba akarta
vinni, Jack diszkrét, de észrevehető szemforgatása, amikor azt
mondta, hogy hétfőre vissza kell érnie Houstonba, hármuk
látványa a nappali kanapéján, amikor távozott, a tudat, hogy a
családja biztonságban és szeretetben él, de ehhez neki semmi
köze. Hogy lecserélték, és a pótléka jobb nála – jobb anya, jobb
feleség, jobb ember, mint ő valaha lenni tudna.
Aznap látogatói érkeztek. A legénység összes tagja megállt a
fülkéje mellett, néhányan többször is, de a hangjuk, a