Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

partra, ahol fehér kristályként pihentek meg. A víz kiáradt a
puha, barna talajra, a tó medencéje melegedni kezdett.
Nemsokára olyan enyhe lett az idő, hogy Augie egy szál
alsóneműben üldögélt a székén, Iris pedig mezítláb sétált a
kavicsos parton.
Nem sokkal a tó kiolvadása után Augie egy hosszú alvást és
komótos reggelit követően kisétált a fejre állított csónakhoz, és
átfordította. Korábban észrevett egy motort, két evezőt és némi
horgászfelszerelést a másik alvósátorban. A motoron kívül
mindent összeszedett – azt nem bírta volna el –, és kicipelt a tó
partjára. Iris izgatottan figyelte, majd együtt nekiveselkedtek
kitolni a csónakot a tóra, centiméterről centiméterre. Félig
sikerült belökdösniük a vízbe.
–  Pisztrángvacsora? – kacsintott a lányra Augie, mire Iris
olyan izgatott sikkantást hallatott, mint még soha, és egyik
lábáról a másikra kezdett ugrálni, mintha túl forróvá vált volna
a talaj, s a csónak lett volna az egyetlen menedéke. Régen ettek
már bármi frisset. A boton volt szerelék; Augie zsebében ott
lapult egy narancssárga csali, az övén egy kés. Bement a sátorba
egy tartóért a halaknak, belelapátolt némi jeget a partról. Iris
már a csónakban várta, nagy izgalommal. Augie még egyet
lökött a kis hajón, majd beleugrott, amikor az megindult a
vízen.
Augustine evezett, miközben Iris az orrban ült, arccal a
sziget felé, és a vízben húzta a kezét. Csónakázott már valaha? –
merült fel a kérdés Augie-ban. Olyan kicsinek tűnt, eltörpült a
hegyek, a sziget, a tó mellett. A válla túl keskeny benyomást
keltett ahhoz, hogy összetarthasson egy embert. Amikor elég