A legénység többi tagja – Thebes, Harper, Tal és Ivanov – az
asztal mellett ülve várta. Sully látta, hogy Ivanov arcán könnyek
csorognak végig, ekkor rájött, hogy ő is sír – némán adja ki
magából a cseppeket, amelyek a reggeli ébredése óta gyűltek a
szemhéja mögött. Lenyalt egy sós könnyet az ajkáról, és leült a
többiek mellé. Körbeadták az utolsó húsos pitét, az egyik olyan
előre elkészített ételt, amit különleges alkalmakra tartogattak.
Némán ettek, ismét körbeadták az ételt, folytatták az evést.
Amikor elfogyott, és a tányérokat is tisztára kaparták, Ivanov
megfogta Tal és Harper kezét, a többiek pedig követték a
példáját. Mindenki lehajtotta a fejét, állukat a mellkasukhoz
nyomták.
– Az Aether elveszítette legfiatalabb lányát. Védelmezd őt! –
mondta Ivanov.
Hosszú ideig így maradtak, és amikor a nyakuk fáradni
kezdett, Thebes felemelte a fejét, majd hozzátette:
– Szerettük őt. – Nem sok, de igaz, és segített. A közös
utazásuk az Aetherön hosszú volt, nehéz és gyönyörű, ám Devit
végig nagyon szerette rajta mindenki, aki most körülülte az
asztalt. Sully a kollégáira nézett, és ráébredt, hogy ők jelentik a
családját – hogy végig ők jelentették.
AZNAP DÉLUTÁN KAPTAK ELŐSZÖR jelet azóta, hogy a fő
kommunikációs antennájuk egy héttel korábban letört. Sully
feltekerte a hangerőt, hogy ő és Thebes kiélvezhessék az Europa
szondájának zúgását, amely ismét elevenen suttogott a
hangszórójukba. Sully végigment az összes berendezésen,