Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

tekinthették meg. Akkor más dolgokra koncentráltak – a
Jupiterre, arra a bolygóra, amelyet még senki nem látott
közelről. A Mars jelentősége leginkább a Földhöz való
közelségében rejlett. Ez az utolsó mérföldkő a céljuk előtt; már
majdnem otthon vannak. Sully még dolgozott pár órát, majd
átállította a frekvenciákat a Voyager–3-éra, mert még mindig ott
motoszkált a fejében az álma. Amikor behangolta a jelet, egy
éles füttyentést hallott, majd semmit. Nem tudott visszamenni
oda, akárhogy is próbált – csak üres hullámokat hallott ott, ahol
egy pillanattal korábban még jel volt. Már későre járt, mire
feladta. A szonda eltűnt. Lehet, hogy megszűnt az
energiaellátása, vagy valami más miatt vált üzemképtelenné a
kommunikációs rendszere, esetleg egyszerűen olyan távol járt,
hogy már nem érhették el. Lehet, hogy egy szép napon még
megtalálja, hogy csak eltakarta valami a jelet – egy bolygó vagy
egy aszteroida –, de ezt nem tartotta valószínűnek. Még sokáig
ott lebegett a kommunikációs fülke némaságában, az álmán
gondolkozva. Végül minden jót kívánt a Voyagernek, és örökre
elengedte.
Ideje volt ismét a Földre fordítania a figyelmét – nem arra a
Földre, amelyet elhagyott, hanem ahova visszatér. A
visszatekintés, a szomorúság gondolatai, az elhagyott és
elveszített emberek emléke túl súlyos tehernek bizonyult.
Éppen elég sokáig bámult hátrafelé. Most végre engedélyezte
magának, hogy előrenézzen. Még nem érzett reményt, de helyet
csinált neki. Átállította a hullámsávot, és pásztázni kezdte a
frekvenciákat: leginkább hallgatózott, időnként kiküldött egy
jelet, folyamatosan keresgélt. Amikor végigment mind az UHF,